Változékony idő várható a héten Kárpátalján

A következő napokban ismét változékony, csapadékos időre számíthat Kárpátalja lakossága. A meteorológusok előrejelzése szerint november 24. és 30. között a hőmérséklet továbbra is kissé a sokéves átlag fölött alakul, ugyanakkor az érkező frontok miatt többfelé eső, köd, helyenként erősödő szél, a hegyvidéki térségekben pedig havas eső is előfordulhat. A hegyekben, különösen Rahó és Kőrösmező térségében a csapadék több alkalommal is vegyes formában hullhat, napközben néhány fokkal fagypont felett, éjszaka pedig gyenge fagyok mellett.

A síkvidéken – így Ungváron, Munkácson és a környező járásokban – a csapadék túlnyomórészt eső formájában várható. Az éjszakai és hajnali órákban gyakran képződhet sűrű köd, amely jelentősen csökkentheti a látási viszonyokat, így a közlekedésben résztvevőknek különösen körültekintően kell majd közlekedniük. A nappali hőmérséklet általában 4°C és 10°C között alakul, éjszaka pedig 0°C körül vagy kissé a fölött marad. A szakemberek szerint a novemberi időjárás idén összességében jóval enyhébb lesz, mint amit a sokéves átlag alapján megszoktunk.

A közelgő napok időjárása részletesebben is változatos képet mutat. November 18-án, kedden változó felhőzetre lehet számítani; az éjszakai órákban időszakosan eső várható, helyenként jelentősebb mennyiségben. A hegyekben ilyenkor már előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, főként havas eső. Az éjszaka és a kora reggeli órák gyenge köddel indulhatnak, a hőmérséklet pedig 0°C és 5°C között, napközben 2°C és 7°C között alakul.

Szerdán, november 19-én a meteorológusok borult időt jósolnak. Az éjszakai órákban nem várható jelentős csapadék, ám napközben helyenként eső alakulhat ki. A hegyvidéki térségekben továbbra is ködös reggelekre kell számítani. Éjszaka -2°C és -7°C közé hűlhet a levegő, napközben azonban ismét fagypont fölé emelkedik a hőmérséklet, és 2°C –7°C várható.

A csütörtöki nap, november 20-a felhős, de időnként derűsebb időszakokat is tartogathat. Az éjszakai órákban még előfordulhat eső, napközben azonban már nem valószínű számottevő csapadék. Éjszaka -2°C és +3°C között alakul a hőmérséklet, nappal pedig 4°C–9°C fokra lehet számítani.

Pénteken, november 21-én továbbra is borult időre kell készülni, helyenként gyenge esővel. A hőmérséklet éjszaka 0°C és 5°C között alakul, napközben pedig 6–11°C-ig melegszik fel a levegő.

A sinoptik.ua nyomán.

Kárpátalja.ma