Főzőverseny a beregszászi egyházközségnél

Egy izgalmas és finom eseményt szervezett a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség november 6-án. Versenyre hívta ugyanis azokat, akik szívesen veszik kezükbe a fakanalat. A rendezvényt második alkalommal szervezték meg.

A megmérettetésre négy csapat nevezett be: a Pásztor-ház vitézei, Vadas, Katolikus hadjárók és a Mindmegette csapatok. A résztvevők előző nap előkészítették az ételek hozzávalóit, hogy szombaton délelőtt már hozzáláthassanak a főzéshez, hiszen délig már el kellett készülniük, mert akkor érkeztek a kóstolók, akik egyben a zsűri szerepét is játszották a rendezvényen.

Az elkészült ételek kiválóságát mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy egy órán belül kiürültek a fazekak. A szavazatok összeszámolása után következett az eredményhirdetés. Első helyezést nyert a Vadas csapat vörösboros áfonyás őzpörköltje. Második lett a Katolikus hadjárók afrikai harcsapaprikása, és végül a Pásztor-ház vitézei lettek a bronzérmesek a töltött káposztával és a mákos bejglivel.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma