Ingyenessé válik a lengyel vízum az ukránok számára

A lengyel nemzeti vízumok már ebben az évben ingyenessé válnak az ukránok számára – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, aki a tegnapi nap folyamán érkezett Ukrajnába.

Az ukrán államfővel való találkozó során leginkább Kijev EU-integrációjáról esett szó. A lengyel külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Lengyelország a továbbiakban is támogatni fogja Ukrajnát az EU-val való vízummentesség kérdésében. Viktor Janukovics ukrán államfő megköszönte a támogatást – írja a Podrobnosti.ua internetes hírportál.

„Ebben az évben továbbra is ápolni fogjuk az Ukrajna és Lengyelország közötti intenzív kapcsolatokat. Szeretném megjegyezni, hogy Ukrajna és Lengyelország között magas fokú volt az együttműködés az EU elnökség ideje alatt és szeretnék köszönetet mondani azért, hogy Lengyelország támogatott minket az európai integrációval kapcsolatos kérdésekben” – mondta az ukrán államfő.

A tegnapi nap folyamán Sikorski Julja Timosenko lányával, Jevhenyijával is találkozott. Sikorski elmondása szerint erre azért volt szükség, hogy különböző forrásokból kapjon információkat a volt miniszterelnök ügyéről. Ezt követően Sikorski az ukrán ellenzék képviselőivel is találkozott, melynek során a közelgő parlamenti választásokról és az ellenzéki képviselők részvételéről tanácskoztak.

„Lengyelország, mint az EBESZ fő központja, egy demokratikus ország, mely alaposan követni fogja a szavazás menetét a választások idején Ukrajnában. A választások becsületessége nem csak a szavazatok helyes összeszámlálásán múlik. Fontos, hogy az ellenzéki vezetők is részt vehessenek a választási folyamatban” – mondta a lengyel külügyminiszter.

Forrás: karpatinfo.net