Integráló játszóteret avattak Beregszászban

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat integráló játszóteret létesített, melyben egészséges és mozgássérült gyermekek egyaránt tudnak játszani. Az egyedülálló kezdeményezés hivatalos felavatására a Csilla von Boeselager szociális központban került sor szeptember 25-én. A játszótér a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jött létre.

Az avató ünnepségen először Makuk János, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat elnöke köszöntötte házigazdaként a jelenlévőket. Örömét fejezte ki aziránt, hogy a néhány hónappal ezelőtti máltai szociális központ avatását követően ismét meghívhatták a szeretetszolgálathoz közel álló és azt támogató barátokat, hogy újabb fejlesztésről számolhassanak be. Beszédében hangsúlyozta, idén már második alkalommal létesítettek játszóteret, ugyanis Kelet-Ukrajnában is építhettek egy játszóteret magyarországi támogatással.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének köszönhetően jelenleg 20 helyen folyik közösségi tér kialakítása az esélyegyenlőség és a tolerancia jegyében – tájékoztatta a jelenlévőket Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, majd hozzátette, hogy nagyon örül annak, hogy a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat egyike a támogatottaknak.

Nemcsak magunkért, hanem a környezetünkben élőkért is felelősséget kell vállalnunk – hangsúlyozta dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára. Biztosította a jelenlévőket arról, hogy Magyarország kiemelten foglalkozik a magyar fiatalok ügyével, amelybe a kárpátaljai magyar gyerekek és ifjak nemzedéke is beletartozik.

Beregszász polgármestere, Babják Zoltán köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak, amiért az szívügyeként kezeli a kárpátaljai magyarok sorsát.

Molnár János beregszászi esperes-plébános áldását követően a jelenlévők megtekinthettek egy, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat önkénteseiről szóló kisfilmet.

A játszótér avatásának fénypontjaként Andrej Hanasz, az Ukrajnai Szuverén Máltai Lovagrend titkára és Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi nagykövete a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálatban végzett áldozatos munkájukért „Pro Merito Melitensi” érdemrend keresztjével tüntette ki Makuk János elnököt és Schumicky András tagot.

Molnár Krisztina
Kárpátalja.ma