IV. Kiskalácsom – Nagykarácsony jótékonysági cipősdoboz akció

December 15-én, pénteken 10 órától Ungváron a Színház tér megtelt magyar szóval, karácsonyi dalokkal, érdeklődőkkel és szeretettel.

A nap folyamán délután 18 óráig volt lehetőség cipősdobozba zárt szeretetcsomagot adományozni az árva és rászoruló gyerekeknek, Ungvár főterén. A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) idén először a Momentum Doctorandusszal közösen rendezte meg negyedik karácsonyi jótékonysági cipősdoboz akcióját, társszervezőként csatlakozva a Pulzus FM 92,1 jótékonysági adománygyűjtéséhez.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is meleg teával, süteménnyel és karácsonyi hangulattal várta a diákszervezet az ungvári adományozókat és járókelőket.

Az akció időkeretében 150 ajándékdoboz érkezett, melyből 120 már becsomagolt cipősdoboz volt és 30 darab pedig nagyobb ajándékcsomag, melyből akár három-négy cipősdoboznyi szeretet is elkészülhet, így összességében több mint kétszáz cipősdoboznyi ajándékcsomag gyűlt össze. Adományoztak magyar és ukrán ajkú civilek, ungvári és Ungvár melléki lakosok, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának munkatársai, a helyi katolikus kollégiumok, az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet. Szintén jelentős számú ajándékkal járult hozzá a nehéz sorsú gyerekek boldog karácsonyához az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola, amely iskola tanulói és pedagógusai gyűjtötték össze a legtöbb ajándékcsomagot Ungváron. Továbbá a KMDFKSZ elnöksége, a Momentum Doctorandus és az Ungvári Nemzeti Egyetem négyes számú kollégiumának magyar diáksága is számos ajándékcsomaggal járult hozzá a gyűjtéshez.

A jótékonysági akció híre elért Magyarországra és Felvidékre is: a Via Nova Ifjúsági Csoport kiegészítésével és közreműködésével az ajándékozáshoz csatlakozott a budapesti Szent László Társulat. December 22-én pedig sor kerül a Lévai Református Gyülekezet és a Lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium által összegyűjtött cipősdobozok ünnepélyes átvételére, mely ajándékokat a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon veheti át a kisszelmenci határátkelőnél. A rendezvény megvalósulásához hozzájárult az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az ungvári katolikus kollégiumok.

A jótékonysági akció helyszínét az Ungvári Polgármesteri Hivatal biztosította, az állandó védelmet a város rendőrei erősítették. Köszönjük támogatásukat. A helyszín lefoglalásában és a szükséges engedélyek megszerzésében nyújtott segítségért köszönettel tartozunk Rezes Józsefnek, a Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Nemzetiségi és Vallásügyi Főosztályának megbízott vezetőjének.

Az összegyűlt adományokat a Pulzus FM 92,1 juttatja el a rászoruló gyerekeknek.

Egy doboz, egy mosoly – sok doboz, sok mosoly. Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik adományaikkal segítettek szebbé tenni többszáz gyermek karácsonyát.

Lőrinc Ingrid,
KMDFKSZ/Kárpátalja.ma