Jótékonysági akció egy beregszászi iskolában

„Támogassunk másokat” címmel indítottak jótékonysági akciót a Beregszászi 1. Számú Középiskola tanulói és tanárai, hogy együttes erővel segítsenek a hátrányos helyzetben lévő embereknek.

Az akcióhoz a szülők is csatlakoztak.

Elsősorban élelmiszereket és higiéniai eszközöket gyűjtenek, amit minden héten a tanulók visznek majd el idős embereknek, árva gyerekeknek, illetve hátrányos helyzetű személyeknek.

A tervek szerint az első héten 15 fő kap majd csomagot az akció keretén belül.

Kárpátalja.ma