Jóváhagyták Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye együttműködési programját

A Kárpátalja Megyei Tanács képviselői 2015–2016-ra is jóváhagyták a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűléssel való együttműködési programot, melyet május 22-én írt alá Volodimir Csubirko, a Kárpátalja Megyei Tanács elnöke és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés elnöke Beregdarócon – közölte a mukachevo.net hírportál.

Az együttműködés koordinációjának és a program végrehajtásának biztosítása érdekében a megyei tanács elnökét és a megyei közigazgatási hivatal vezetőjét megbízták azzal, hogy meghatalmazott személyeket válasszanak a tanácsadó bizottságba. A megyei közigazgatási hivatalnak egy hónapon belül konkrét intézkedéseket kell kidolgoznia az említett programmal kapcsolatban, valamint ezeket egyeztetnie kell a megyei tanács határon átnyúló együttműködésért, turizmusfejlesztésért és rekreációs kérdésekért felelős állandó bizottságával.

A dokumentum szerint a jövőben a két fél kezdeményezi a magyar–ukrán határátkelő-hálózat kiépítését illető tervek és projektek jóváhagyását. A felek hozzájárulnak a koordinációs tanács megalakulásához, melynek tagjai a két megye régiófejlesztési ügynökségeinek képviselői. A tanács tevékenységének célja a 2014–2020 között az Európai Unió által támogatott kiemelt fontosságú projektek támogatása.

A dokumentum továbbá előírja az árvízvédelmi munkálatokkal kapcsolatos intézkedések és projektek végrehajtásának folytatását a Felső-Tisza-vidék közös magyar–ukrán árvízvédelmi programjának megfelelően. A program keretében szerepel a határ menti vizek tisztítása, többek közt a töltés megerősítése és magasítása a Tisza Vári és Badaló közötti szakaszának jobb partján, valamint a Tiszaújlak és Királyháza közötti szakasz bal partján. Ezenkívül polderek létrehozását is tervezik Vári és Csetfalva, valamint Tiszaújlak és Tiszabökény között. A két régió határ menti településein bevezetnék a szilárd hulladék szelektív gyűjtését és újrahasznosítását. Ugyancsak a projekt keretében felújítanák a szennyvíztisztító telepeket, a szivattyúállomásokat, illetve Csapon ivóvíztisztító rendszert hoznának létre. Emellett a Tisza vízgyűjtőjében a fenntartható erdőgazdálkodás innovatív technológiáit alkalmaznák.

Kárpátalja.ma