Kárpát-medencei családkonferenciát tartottak Beregszászban

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében tartották meg Beregszászban november 7-én a II. Kárpát-medencei családkonferenciát.

A rendezvénynek az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ adott otthont.

A konferencia délelőttjén az előadók és a KMNE képviselői a Pulzus Rádió különkiadásában beszélgettek a nagycsaládos egyesület eddigi tevékenységéről, a család fontosságáról és a nagycsaládos életforma értékeiről.

A délután elkezdődő konferencián először a történelmi egyházak képviselői áldották meg a jelenlévőket.

Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar helynöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a családalapítás hasonlít az építkezéshez. Először csak a falak látszanak, majd az ablakok és a tető kerül fel az épületre. Végül minden a helyére kerül. A férfi és a nő így építi fel a családját, amelyben a gyerekeikkel egy harmóniát tudnak teremteni, s amelyben a Jóisten gyönyörködni tud.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke a 118. zsoltárból vett idézettel tanította a résztvevőket: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?Velem van az Úr, segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre. Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint emberben bízni.”

Sokszor eluralkodik az emberen, a családokon a félelem, s a jelenlegi helyzetben is sok nehézség árnyékolja be az életet. Azonban küzdeni kell a félelem ellen. Az Úrnál kell keresni az oltalmat, s akkor nem lesz csalódás – emelte ki az egyházfő.

A továbbiakban Tarpai József, a KMNE elnöke köszöntötte a konferenciára érkezetteket. Örömét fejezte ki, hogy második alkalommal sikerült megszervezni a Kárpát-medencei családi konferenciát. „Ez a konferencia jó alkalom arra, hogy a jelenlegi nehéz időkből is igyekezzük kihozni a legjobbat, a pozitívat.”

A Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára, dr. Beneda Attila hangsúlyozta, hogy erőt adó az az optimizmus, az a jövőbe vetett bizalom, amelyet a kárpátaljai emberekkel való találkozása során megtapasztalt.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke emlékeztett arra, hogy a múlt század vészterhes időszakaiban is volt gyermekáldás, hiszen a nagy- és dédszülők akkor is vállalták a gyermekeket.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, Márton Zsuzsanna példaértékűnek nevezte, ahogy a kárpátaljai magyar családok és a KMNE kitart a háborús időkben.

Bak László, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökségi tagja kiemelte, hogy fontos egy olyan támogató közösséghez tartozni, mint amit a KMNE jelent a tagcsaládjai számára.

A köszöntőket követően dr. Hires-László Kornélia docens, a Hodinka Antal Nyelvészeti kutatóközpont vezetője tartott előadást Otthon a határon: a KMNE-családok identitása és mindennapjai 2025-ben címmel. A KMNE tagcsaládjai körében végzett kutatás eredményeit mutatta be. A felmérés olyan témákat érintett, mint az édesapák külföldön tartózkodása, az itthon maradás, a vallásosság szerepe a házasságban, a családok megélhetése, a gyermeknevelésben kapott segítség.

A konferencia folytatásaként a KMNE alelnöke, Szilágyiné Tóth Gabriella beszélgetett Marosi Anita újságíróval, a KMNE-interjúkötetek szerkesztőjével, Dóka Viktóriával és Rajkó Balázzsal, a Pulzus Rádió Családi kör című magazinműsorának egykori és jelenlegi szerkesztőivel azokról az élményekről, emlékekről, amelyek az elmúlt 13 év alatt érték őket a nagycsaládosokkal készített interjúkkal kapcsolatban.

Végezetül Szász Jenő tíz vándorbölcsőt adott át a KMNE részére.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma