Kárpátalján magyar választókörzet létrehozását kéri a KMKSZ

Kérelemmel fordul az Ukrán Központi Választási Bizottsághoz (CVK) a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) annak érdekében, hogy hozzanak létre Kárpátalján magyar többségű egyéni választókörzetet az idén októberben esedékes parlamenti választásokra – írta csütörtöki számában a Beregszászon kiadott Kárpátalja című hetilap.

A folyamodvánnyal kapcsolatban Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a lapnak elmondta, hogy eljuttatják a CVK-hoz a saját elképzelésüket a létrehozandó választókörzetről. Hozzátette: a KMKSZ javaslata értelmében a kialakítandó körzet teljes egészében magában foglalná azt a vidéket, ahol egy tömbben él a magyarság Kárpátalján, s ezt a régiót vegyes lakosságú területekkel lehetne kiegészíteni.

A cikk szerint a körzetben, ha létrejönne, a választópolgárok száma valamivel meghaladná a 150 ezret, s közülük 90 ezer lenne a magyar. A módosított ukrán választójogi törvény értelmében az országban kialakítandó 225 egyéni választókörzet mindegyikéhez átlagban 160 ezer választó tartozhat majd – mutat rá a hetilap, emlékeztetve, hogy 2002-ben, amikor Ukrajnában utolsó alkalommal szavazhattak egyéni képviselőjelöltekre, a Beregszász központú, magyar többségű körzet 180 ezer választópolgárával a nagy körzetekhez tartozott.

A beadvány várható hatásáról szólva a KMKSZ elnöke kifejtette, hogy a döntést e kérdésben alighanem politikai szempontok is befolyásolni fogják, s szerinte ezért is fontos, hogy ahhoz a szervhez, amely hivatalosan határoz majd a választókörzetekről, eljusson a magyar igényeket megfogalmazó megkeresés. „A KMKSZ az úgynevezett magyar választókörzet létrehozását a kárpátaljai magyarság alapvető érdekének tekinti, s ezért fel kell lépnie az ügyben. Jellemző módon más politikai erő ebben a kérdésben mostanáig nem nyilvánult meg Kárpátalján” – emlékeztetett Kovács Miklós.

Forrás: hir3.hu