Kárpátalján minden második beteg – szívbeteg

 

Kárpátalján az emberek 55 %-a szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg. Egész Ukrajnára vonatkozóan ez az arány még magasabb – 65%.

 

„A tavalyi évben 8125 kárpátaljai lakos halt meg szívbetegségben. Megyénkben évente kb. 1000 ember kap infarktust. Jelenleg 680 ezer szív- és érrendszeri betegségben szenvedő személyt tartanak nyilvántartásban” – nyilatkozta Roman Szoszkida, a megyei kardiológiai gondozó főorvosa a mukachevo.net hírportálnak.

Az orvosok adatai szerint évente 35 ezer ukrajnai lakoson végeznek szívműtétet.

Roman Snicera, az Területi Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Osztályának vezetője nyilatkozatában elmondta, hogy „a kárpátaljai kardiológiai gondozóban az elmúlt évben „forradalmat” teremtettek, ugyanis nyitott szíven is sikerült műtétet levezetni. Jelenleg már kombinált szívműtét végrehajtására készülnek”.