Kárpátaljára látogatott a Mustárház

A KMDFKSZ (Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége) meghívására az elmúlt napokban Ungvárra látogattak a nyíregyházi Mustárház képviselői.

A találkozás célja a kárpátaljai fiatalok alkotta szervezettel való együttműködés alapjainak lefektetése volt.
A Mustárház Ifjúsági Információs Iroda 2006 januárjától működik Nyíregyházán. Létrejöttének fő célja az volt, hogy elősegítse a városban élő fiatalok tanulását, valamint szórakozási lehetőséget nyújtson a fiatalok számára. Emellett különböző szabadidős programok kialakításával foglalkozik, ezáltal támogatva a önszerveződő csoportok létrejöttét. Röviden fogalmazva: a Mustárház tevékenysége fontos szerepet játszik a helyi fiatalok életének formálásában.
A Mustárház képviselőit a KMDFKSZ elnöksége fogadta Ugváron, melynek tagjai igyekeztek bevezetni a vendégeket Ungvár életébe, valamint együtt megtekintették a város azon látványosságait, amely idejükbe belefért. De a meghívottak nem feledkeztek meg látogatásuk célkitűzéséről sem. Igyekeztek maximálisan bemutatni tevékenységük sajátosságait a helyi fiataloknak, tanácsokkal látták el a szervezet vezetőségét a helyi magyar ifjúsági élet fellendítésének érdekében, valamint előadást tartottak különböző európai pályázatokról és az azokból származó pozitívumokról.
971205 548340338559735 949995484 n-1Ittlétük alatt szó esett továbbá a Juventus Soliditasról is, amely egy ifjúságszakmai hálózat a Kárpát-medencében. Az említett hálózatban jelenleg hét ország (Ausztria, Szlovákia, Horvátország, Szerbia, Románia, Ukrajna, Magyarország) 25 szervezete működik együtt. A hálózat célja különböző együttműködések létrehozása az egyes tagszervezetek között, ami a Kárpát-medencei fiatalokat és a köztük folyó kommunikációt segíti. A tagok megpróbálnak évente legalább egyszer közös találkozót összehozni, mely alatt terveket alakítanak ki a további sikerek elérésének érdekében.
A KMDFKSZ sikeresen lefektette a további együttműködés alapjait a Mustárházzal, és nemsokára aktív tagja lesz a hálózatnak, így remélhetőleg bővülni fog a lehetőségek palettája a kárpátaljai magyar fiatalok számára is.
Avasán Nikolett
Kárpátalja.ma