Kenyérünnep Beregszászban

Szerző: | 2014.08.23., 14:34 | Közélet

Augusztus 20-án Szent István királyt és az új kenyér ünnepét méltatta nagyszabású, kenyérszenteléssel egybekötött megemlékezésén a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség.

28898 2A megemlékezés szentmisével vette kezdetét, amelyet Molnár János beregszászi plébános celebrálta. Máté evangéliumának 7. fejezetéből idézte Jézus szavait: „Mindaz, aki meghallgatja szavaimat, és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt és nagy romhalmaz lett belőle.” János atya prédikációjában hangsúlyozta: ma öröm járja át szívünket, s minden magyar megérzi, bárhol is éljen a világon, hogy együvé tartozunk, egységet alkotunk. A mi feladatunk, hogy továbbvigyük azt az örökséget, amelyet Szent István király hagyott ránk, s továbbadjuk gyermekeinknek, unokáinknak, hogy évszázadok múlva is éljenek ezen a vidéken keresztények, magyarok. Szent István király az evangéliumi részben szereplő okos embert is megtestesíti, hiszen akkor, amikor országa alapjául a kereszténységet, a keresztény hitet választotta, akkor jó és erős alapra épített. Ezt az elmúlt ezer év is jól mutatja, hiszen bár nemzetünket sokszor tépázta zápor, ár és szél, mégsem „dőlt össze”. Személyes jövőnk, s ezzel együtt magyarságunk jövője ezért attól függ, hogy mi milyen alapot választunk életünknek.

28898 3Az ünnepség a templom udvarán álló Szent István-szobor mellett folytatódott. Itt a Himnusz elhangzását követően Jakab Annamária, az egyházközség programszervezője köszöntötte a jelenlévőket, emlékeztetve: „Szent István a nyugat-európai keresztény népek és országok közösségébe vezette népünket. A koronázással megszületett a keresztény magyar királyság, mely István államszervező munkájának és egyházpolitikájának köszönhetően később átvészelte egy ezredév megpróbáltatásait.”

Az eseményen nem csupán István király emlékét, hanem az új kenyér ünnepét is méltatták a jelenlévők. Az egyházközség idén második alkalommal csatlakozott a Szolnok, Sepsiszentgyörgy, Zenta, Révkomárom és Beregszász város összefogásával létrejött Kárpát-medencei Kenyérünnephez, amelynek keretében egy időben zajlott szentmise és kenyérszentelés a helyszíneken. A néphagyomány szerint ugyanis e napra sütötték meg az új búzából készült első kenyeret.

28898 4A megemlékezést megtisztelte jelenlétével Mélykúti Ferenc, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja, dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke és Szajkó Tibor a Beregszászi Polgármesteri Hivatal képviseletében.

28898 5A Szent István-szobor megkoszorúzását követően Kincses Margarett református lelkipásztor mondott hálaadó szavakat, Molnár János megáldotta a beregszászi Szerb Pékség által felajánlott kenyereket, majd Jakab Annamária és Tarpai József, az egyháztanács elnöke kíséretében megszegte azokat. A rendezvény hangulatát és fényét mindeközben a Római Katolikus Egyházközség Szent Kereszt Kórusa és a Nyugdíjas Klub emelte verssel, dallal, ezzel is méltatva keresztény államunk megalapítóját.

A rendezvény zárásaként a szervezők emlékszalvétán osztották ki a megáldott, megszegett kenyereket a jelenlévőknek.

Espán Margaréta

Pin It on Pinterest

Share This