Kerekasztal-beszélgetés a kárpátaljai nemzetiségek képviselői között

Európai kommunikációs modellek közhivatalok, állami szervezetek és nemzeti kisebbségek között címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést december 3-án Ungváron a Kisebbségi Ügyek Európai Központja (ECMI), a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció és az Ungvári Nemzeti Egyetem szervezésében.

Az eseményen a Kárpátalján élő kisebbségek küldöttei, egyetemi tanárok, kutatók, valamint közhivatalok, állami szervezetek képviselői voltak jelen.

A projekt a németországi székhelyű Kisebbségi Ügyek Európai Központjának szervezésében 2014-ben látott napvilágot, s a Dán Külügyminisztérium anyagi támogatásának köszönhetően három országra – Moldova, Ukrajna, és Belorusszia – terjedt ki. Az egy évvel ezelőtt útjára indított rendezvény már több helyszínen sikeresen megvalósult, a többi között néhány hete Kijevben. A szervezők elmondása alapján minden olyan régióba szeretnék elvinni, ahol az adott fókuszban lévő országokban a nemzeti kisebbségek meghatározóan jelen vannak. A program célja, hogy különböző szereplőket, kutatókat, egyetemi tanárokat, kisebbségi szervezetek képviselőit, kormányapparátusok vezetőit egy asztalhoz ültessék közös gondolkodást előidézve, s a tapasztalatcsere és észrevételek mellett megtalálják a közös megoldásokat az adott problémákra.

A beszélgetés elején dr. Dobos Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa tartott szemináriumot az Európai kommunikációs modellek a kisebbségek és államapparátusok között címmel. Az előadásban a közhivatalok, állami szervek és kisebbségek közötti kommunikációra, ennek a lehetséges intézményi mechanizmusaira, struktúráira világított rá. A jelenlévők megismerkedhettek az európai kormányzati konzultációs tevékenységekkel, az ombudsmani intézmények munkájával kisebbségi ügyekben, valamint az antidiszkrimináció kérdéseivel.

A szemináriumot követően kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott az esemény, amelyen a nemzetiségek képviselői osztották meg problémáikat, észrevételeiket.

A gyakorlati szemináriumon Kárpátalja minden nemzetiségének képviselői jelen voltak. Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség politikai-kommunikációs ügyekért felelős titkára, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézetének munkatársa felszólalásában a kárpátaljai magyar kisebbség eddig elért sikereiről beszélt, majd felhívta a figyelmet a máig megoldatlan kérdésekre. A többi között a kisebbségi kulturális intézmények állami finanszírozásának problémájára, a kisebbségi anyanyelvi oktatás fenntartására és fejlesztésére. Szót ejtett az önálló magyar nyelvű tankerületek kialakításának fontosságáról. Beszélt az egyházi oktatási intézmények állami finanszírozásáról. Kiemelte, hogy az esélyegyenlőség érdekében biztosítani kell a magyar ajkú diákok számára, hogy anyanyelvből és anyanyelven felvételizhessenek. Darcsi Karolina hangsúlyozta a nyelvhasználat kiszélesítésének fontosságát, egy, az európai normáknak megfelelő nyelvtörvény létrehozását, valamint magyar járás kialakításának szükségességét a decentralizáció során.

A különböző észrevételek és problémák megosztása után a jelenlévők között tartalmas eszmecsere alakult ki a problémák megoldásának keresésére.

Dr. Dobos Balázs a rendezvény kapcsán elmondta: „Ezek a konzultációs mechanizmusok azok az intézményi helyzetek, ahol a kisebbségek tudják hallatni hangjukat”. Szerinte az európai példák sem mentesek az ellentmondásoktól, nem lehet példaként beállítani egy európai országot sem. „Azt gondolom, az ilyen alkalmak fontos jelentőséggel bírnak, hiszen a tapasztalatcserén és észrevételeken túl egy közös együttgondolkodási folyamat alakul ki, amely meghatározó lehet a későbbiekben a kisebbségi ügyekben.”
Az összejövetel kulturális programmal zárult, ahol a kárpátaljai nemzetiségek zene- és táncvilágába kalauzolták az érdeklődőket.

Váradi Enikő
Kárpátalja.ma