Kijevbe látogatott a lengyel nemzetvédelmi miniszter
Magas rangú katonai vezetőkkel együtt Kijevbe látogatott Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter. A miniszter az ukrán fővárosban kijelentette, hogy országa együtt fog működni Ukrajnával többek között a pilóta nélküli repülőgépek üzemeltetéséhez szükséges készségek elsajátítása területén – számolt be a Jevropejszka Pravda hírportál.
Hozzátette, hogy egy másik kérdés, amelyet meg kívánnak vitatni, a lengyel hadsereg képzésének fejlesztése az Ukrajnában szerzett tapasztalatok alapján. Szavai szerint az ukrán erőknek a harctéren szerzett friss tapasztalatainak átvétele kulcsfontosságú a lengyel hadsereg átalakítása, valamint a NATO egészének átalakulása szempontjából.
Denisz Smihal ukrán védelmi miniszter tárgyalásukat követően bejelentette, hogy aláírtak egy memorandumot, amely alapján Ukrajna és Lengyelország közös képzési programokat indít a drónkezelés elsajátítására.
A felek emellett közös nyilatkozatot is aláírtak a biztonsági és védelmi együttműködés megerősítéséről, valamint egy, a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek címzett levelet, amelyben arra kérik a szövetségeseket, hogy küldjenek szakértőket a NATO-Ukrajna Közös Elemző, Képzési és Oktatási Központba (JATEC), és vegyenek aktívan részt annak projektjeiben.
Forrás: MTI
