Kijevben rátámadtak a belügyminiszter tanácsadójára

A Legfelsőbb Kijevi Szakosított Bíróság épületénél megtámadták Zorjan Skirjakot, a belügyminiszter tanácsadóját – jelentette hétfőn az Obozrevatyelj.

Skirjakot az épület bejáratánál mintegy százan vették körbe és kezdték lökdösni, miközben többek között azt kiabálták, hogy „Végre eljutottunk hozzád!” A tanácsadót végül a rendőrök menekítették ki szorult helyzetéből.
Az Obozrevatyelj emlékeztet, hogy a bíróságon ma tárgyaltak Szerhij Kolmohorov bergyanszki határőr ügyéről, akit az elsőfokú bíróság 13 év szabadságvesztésre ítélt szándékos emberölésért, illetve szolgálati helyzettel való visszaélésért. A vád szerint a határőr 2014 szeptemberében szolgálat közben tüzet nyitott egy gyanús járműre, amely nem állt meg okmányvizsgálatra az ellenőrzőpontnál, s a figyelmeztető lövésekre sem reagált. Az esetben az autó utasa életét vesztette, a jármű vezetőjének nem esett baja.

A tárgyalás előtt Roman Skirjak támogatásáról biztosította Kolmohorovot, kijelentette, hogy ártatlannak tekinti a határőrt, s reményének adott hangot, hogy a bíróság az ügy újratárgyalása mellett dönt.

Az Ukrajinszka Pravda szerint Skirjak az incidens után közölte, hogy nem sérült meg, s az esetet a kormányépületeknél táborozó ellenzéki tüntetők újabb „performanszának” tekinti.