Kisbuszt kapott a szolyvai gyermekotthon

Gyerekek szállítására szolgáló Volkswagen T6 típusú kisbuszt adott át Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja december 21-én a Szolyvai Megyei Gyermekotthonnak.

A támogatásról szóló szándéknyilatkozat még november 28-án született. Buhajla József még november elején tett látogatást az intézményben Barta Józseffel, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnökével, ahol szembesültek az otthon főbb problémáival: elengedhetetlenné vált egy, a tűzifa tárolására alkalmas épület megépítése, továbbá a gyerekek szállítására szolgáló elöregedett mikrobusz cseréje.

A főkonzul elmondta, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország jó szándékának jeleként, a jószomszédi kapcsolatok elősegítését és a közös jövőt jelentő gyermekek érdekeit szem előtt tartva döntött úgy, hogy segítséget nyújt a szolyvai gyermekotthonban nevelkedő több mint száz, gondozásra szoruló gyermek életminőségének a javításához.

Az ajándékozás a minisztérium támogatásával valósult meg és a tervek szerint jövőre is folytatódik majd az együttműködés.

Kárpátalja.ma