Köszönet napja

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete minden évben egyszer találkozót szervez önkénteseivel, hogy megköszönjék nekik azt a rengeteg lelkiismeretes és áldozatos munkát, amit az Egyesületért tesznek hétrőlhétre. Segítségük felbecsülhetetlen! Az idei találkozóra július 25-én került sor. A napot a Kaszonyi Termálfürdő és aquaparkban kezdték, ahol kipróbálhatták a legmagasabb csúszdákat: a Pompás királylepkét, a Kamikazét és a Fekete lyukat. Ezt követően a hullámmedence sem maradhatott ki, végezetül pedig a termálmedencékben pihenhettek. Az ebédet a beregdédai Don Corleone Étteremben fogyasztották el, ahol Dancs György, az Egyesület alelnöke is csatlakozott a csapathoz, hogy az Egyesület nevében személyesen is megköszönje a rengeteg fáradozást. Kiemelte: ha munkálkodsz, akkor maximálisan, lelkesen és jól végezd! A nap zárásaként a Beregszászi Magnum szórakozóközpontba mentek bowlingozni, ahol az önkéntesek versenybe szálltak egymással. Az egész nap nagyon jó hangulatban telt, hiszen már nagyon jól összeszokott csapatról van szó.
Természetesen az önkéntesek odaadó munkájára az elkövetkezendőkben is számítunk!

 Köszönet a program megvalósulásáért a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és a Magyar Kormánynak.

Kajla Brigitta

Kárpátalja.ma