Lakást vettek az ellopott alsőneműkből

Odesszában nyoma veszett egy 35 millió forint értékű alsónemű szállítmánynak.

Az erről szóló bejelentést az áru tulajdonosa tette meg a rendőrségen. Vallomása szerint egy helybeli fuvarosra és annak társára bízta a fehérneműk elszállítását egy áruházba, ám az nem érkezett meg. A rendőrség rövid időn belül elfogta a két sofőrt, akik már túladtak a termékeken, a vételárból pedig egy-egy lakást vettek maguknak.

Forrás. posztinfo.hu