Leszavazta a kormány éves cselekvési programját az ukrán parlament

Nem kapta meg a szükséges parlamenti támogatást csütörtökön az ukrán kormány éves cselekvési programja, ami azt jelenti, hogy a kabinetnek nincs „immunitása” a következő évre, azaz bármikor meneszthető – írta az UNIAN ukrán hírügynökség.

A szükséges 226 szavazat helyett a cselekvési programot csupán 207 képviselő támogatta a 450 tagú ukrán törvényhozásban a csütörtöki plenáris ülésen.

A törvényhozás a már átdolgozott cselekvési programját utasította el a kormánynak. Június 4-én ugyanis magának a miniszterelnöknek, Denisz Smihalnak a kérésére küldte vissza a parlament átdolgozásra a javaslatot, miután az eredeti előterjesztést hevesen bírálták a képviselők, „gyenge esszének” minősítve azt – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A mostani szavazáskor az ellenzéki frakciók eleve nem támogatták a programot, arra az álláspontra helyezkedve, hogy Smihal kormánya nem érdemli meg az egyéves immunitást, és le kellene mondania. Az egyik fő kifogásuk Arszen Avakov belügyminiszterrel szemben volt, akinek sokan a leváltását követelik, mert elégtelennek tartják az általa végrehajtott reformokat, és rossznak a rendvédelmi szervek jelenlegi munkáját.

Petro Porosenko volt államfő Európai Szolidaritás pártja közölte, hogy már 80 képviselői aláírást összegyűjtöttek a Smihal-kormány menesztésére.

A miniszterelnök a cselekvési programot ismertetve hangsúlyozta, hogy a kormány sikere függ a kabinet és a parlament közti együttműködéstől is. Az új programból az Ukrajinszka Pravda kiemelte, hogy a kormány 2020-ra 4-8 százalék közötti GDP-csökkenést jelzett előre az országban.

Az ukrán jogszabályok értelmében a kormánynak cselekvési programot kell benyújtania a parlamentben a megalakulását követő egy hónapon belül. A parlament lehetőséget adhat a kormánynak a program átdolgozására, az új változatot 15 napon belül kell a kabinetnek a törvényhozás elé terjesztenie. Az előterjesztést a parlamentnek 50 százalékosnál nagyobb többséggel kell elfogadnia, azaz legalább 226 szavazat szükséges a jóváhagyásához.