Magánkézbe került a beregszászi termálfürdő

A beregszászi Zakarpattya sportközpont a hozzá tartozó termálfürdővel, szállodával és étteremmel sokáig Kárpátalja közkedvelt kulturális és turistaközpontja volt, mára viszont a hanyatlás szélére került.

Az évek során több vezetőváltás történt a sportközpont élén, s most a jelenlegi tulajdonosok 49 évre bérbe adták a létesítményt egy Kijevben bejegyzett magáncégnek. A vezetőséggel együtt a név is változik, a Zakarpattya sportközpont helyett Zakarpattya sport- és szabadidőközpont lesz az intézmény neve.
A Mukachevo.net hírportál Viktor Klepkát, a komplexum új vezetőjét kérdezte a változásokról. Elmondása szerint a felröppenő pletykákkal ellentétben az általa képviselt cég teljes mértékig magánszervezet, mely nem áll kapcsolatban a hatalom képviselőivel, politikai pártokkal, esetleg kormányzati szervekkel.
A vezetőség 2012. november 7-én írta alá a bérleti szerződést, amely december 5-én lépett hatályba, s a szervezet aktívan megkezdte működését. Klepka szerint több kezdeti nehézséget sikerült leküzdeniük, többek között megoldották az eddig használaton kívül helyezett mélyforrású kút működtetését, de a munka oroszlánrésze még hátra van.
Az új vezetők célul tűzték ki a közüzemi díjak csökkentését, a tartozások elrendezését, illetőleg a rendelkezésre álló termálforrások adta lehetőségek maximális igénybevételét. Már a termálvíz adta hővel melegítik az édesvizet, így zökkenőmentesen működnek a zuhanyzók, s az anyagi megtakarítás is jelentős mértékű.
Viktor Klepka szerint már van mit felmutatniuk, hisz a fentiekben felsorolt változásokon kívül felújították az úgynevezett gyermekmedencét, melynek immár két szintje van, s az egyikben az idősek és a fogyatékkal élő felnőttek pihenését is biztosítani tudják, továbbá folyamatban van a hotel felújítása is.
Csökkent a dolgozók létszáma az intézményben. Az elbocsátások nagy részét még az előző tulajdonosok megejtették, jelenleg 63 személyt foglalkoztatnak a termálfürdőben, a szállodában és az étteremben, valamint ide tartozik az őrség is. A tervek között szerepel a gyógyászati központ szélesítése, valamint speciális gyógykádak létrehozása a bőrbetegségben szenvedők kezelésére.
A sportközpont sporttermeit egy fitneszteremmel, valamint egy hozzá tartozó szaunával és öltözőkkel szeretnék bővíteni.
Valószínűsíthető, hogy az elvégzett munkálatokkal egyetemben a jegyek ára is változni fog, az emelkedést az új vezető sem szeretné eltitkolni. A nyitvatartási rend is megváltozik: az eddigi megszokott 20.00 óra helyett 23.00 óráig fogadják vendégeiket a nyári hétvégéken.
Klepka szerint legalább két év szükséges a kitűzött célok megvalósításához, de folyamatos fejlődésre számíthatnak a beregszásziak, már szeptember elsejére teljesen új arculattal kell bemutatkoznia a társaságnak.
Az idő majd eldönti, hogy a cég által befektetett tőke elegendő lesz-e a kapitális átszervezéshez, s hogy az új vezetőség mennyire gondolja komolyan a kitűzött elképzeléseit, s nem csak az elődeikhez hasonló hangzatos, de be nem váltott ígérgetések maradnak.

                                                                                                                                                            Kárpátalja.ma