Március 15. szabadnap Kárpátalján

Csütörtökön, március 15-én méltatják Kárpát-Ukrajna kikiáltásának 79. évfordulóját. Idén Kárpátalján szabadnappá nyilvánították ezt a napot. Az erről szóló rendelkezést Hennagyij Moszkal, a megyei állami közigazgatási hivatal elnöke írta alá.

1939. március 15-én Augusztin Volosin vezetésével kihirdették Kárpát-Ukrajna függetlenségét és elfogadták az Alkotmányt, amely államnyelvként az ukránt, állami lobogóként a kék-sárga zászlót, címerként pedig a csücsköstalpú pajzsot határozta meg, amely kék-sárga színű, bal oldalán egy barna medvével, a jobb oldalon pedig a trizubbal, Nagy Vlagyimir háromágú szigonyának ábrázolásával. A himnusz a Scse ne vmerla Ukrajini című vers lett. Ez a nap kiemelkedő esemény volt Kárpátalja történelmében, ezért érdemes arra, hogy szabadnappá nyilvánítsuk – hangsúlyozza hivatalos honlapján megyénk kormányzója.

A dokumentum azt javasolja a kárpátaljai járási állami közigazgatási hivatalok elnökeinek, a vállalatok, intézmények és szervezetek vezetőinek, hogy a március 15-i, csütörtöki munkanapot tegyék át április valamelyik szombatjára, amikor megyénkben a hagyományos tavaszi nagytakarításra kerül sor.