Martonyi: határozott válaszra számíthat Ukrajna Timosenko ítélete miatt

Aggodalom tapasztalható az Európai Unió tagállamainak körében Julija Timosenko volt ukrán kormányfő perének esetleges politikai motivációját illetően – mondta Martonyi János külügyminiszter uniós kollégáival Luxembourgban folytatott hétfői találkozója után.

A keddi ítélettől függően, „kedvezőtlen esetben viszonylag határozott válaszra kell hogy számítson Ukrajna” – fogalmazott.

Martonyi János szerint abban egyetértés mutatkozott a tagországok között, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás és a társulási megállapodás megkötésére irányuló tárgyalásokat folytatják Kijevvel.

Hétfői hírek szerint a kijevi bíróság várhatóan kedden hirdet ítéletet Julija Timosenko volt kormányfő perében. A döntésnek valószínűleg komoly következményei lesznek a volt szovjet köztársaság és az Európai Unió viszonyára.

Fehéroroszországról külön is tárgyaltak a luxembourgi értekezleten. Martonyi János ezzel kapcsolatban kifejtette: az országban a politikai foglyok egy részét kiengedték ugyan, de a politikai nyomás nem enyhül, a helyzet megítélése továbbra sem kedvező. Ezért határozott az EU a szankciók erősítéséről és bővítéséről. Egyidejűleg azt is megerősítették – tette hozzá -, hogy a civil világgal viszont tovább építi kapcsolatait az EU, megfelelően az uniós politika eddigi irányának.

 Forrás: MTI/hirszerzo.hu