Még jobban aktivizálni kell az alapszervezeteket

2013. március 23-án, Nagyszőlősön, a járási állami közigazgatási hivatal és a járási tanács közös székházának nagytermében tartották meg a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének XXIV. közgyűlését.

A Himnusz eléneklését követően Barta József, a középszintű szervezet elnöke megtartotta elnöki beszámolóját. A szónok a szervezet XXIII. közgyűlése óta eltelt időszak egyik legfontosabb eseményének nevezte a múlt őszi ukrajnai parlamenti választást.

A felszólaló az elmúlt év másik fontos eseménysorozataként beszélt a nyelvtörvény életbe léptetésére tett kísérleteikről. A Nagyszőlősi Járási Tanács a KMKSZ- és az UMDSZ-frakció közös indítványára elfogadta, hogy a járás területén regionális nyelv legyen a magyar. A mai napig további négy, nagyszőlősi járási önkormányzat fogadott el határozatot a kérdés kapcsán. Barta József arra hívta fel a legalább tíz százalékban magyarlakta településeken működő KMKSZ-alapszervezetek figyelmét, hogy forszírozzák a nyelvtörvény érvényesítését.

meg-jobban-aktivizalni-kell-az-alapszervezeteket 0Az EU Keleti Partnerség programja keretében a járás kilenc tanintézetében újakra cserélték a nyílászárókat, s a tervek szerint az idei nyár derekáig finanszírozni fogják további hat oktatási intézmény részleges felújítását. Schmitt Pál volt magyar köztársasági elnök jóvoltából hét tanintézet kapott támogatást. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány kisösszegű – programok és eszközbeszerzések megvalósítására meghirdetett – pályázatán hat iskola nyert. A pályázati felhívásra a Nagyszőlősi járásból összesen húsz pályázat lett benyújtva és pozitívan elbírálva. A járásban 3600 pályázatot nyújtottak be a 2011–2012-es tanévre oktatási-nevelési, illetve hallgatói támogatásra.

Új teleház létrehozásához szükséges technikai eszközöket kapott a KMKSZ Forgolányi, illetve Fertősalmási Alapszervezete. A Szövetség járási irodájának üléstermében négy KMKSZ-gyűlésre és öt kulturális rendezvényre került sor. A KMKSZ középszintű szervezete, illetve a nagyszőlősi városi alapszervezet havi rendszerességgel kíván itt rendezvényeket lebonyolítani, és szeretnék elérni, hogy a KMKSZ-iroda a kulturális élet regionális központjává váljon, s példájukat követve más településeken is hasonló rendezvényeket szervezzenek.

A tavalyi közgyűlés óta a járásban 4754 személy kapott a vízumeljáráshoz szükséges támogató nyilatkozatot. A kapcsolattartási támogatást illetően 2012. március 25. óta a járási KMKSZ-irodában 3299 kérelem lett elfogadva és feldolgozva.

A hagyományosan, évről évre lebonyolításra kerülő rendezvények mellett a Nagyszőlősi Járási Művelődési Házban sor került a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Csongor és Tünde c. előadására. Történelmi kirándulást szerveztek a munkácsi és az ungvári vár megtekintésére. Hagyományőrző fesztivál, koncert, karácsonyi ünnepségek, sakk- és dámajátékverseny, sportrendezvények színesítették az alapszervezetek életét.

A középszintű KMKSZ-szervezet 2012-es közgyűlésén a tagság aktivizálását jelölték ki az egyik legfőbb feladatként, amit részben sikerült teljesíteni. A helyzet további javítása céljából a középszintű szervezet kidolgozott egy tervezetet a 2013-as év nagyszőlősi járási KMKSZ-rendezvényeire, melynek alapján minden alapszervezet legalább egy rendezvényt fog lebonyolítani az év folyamán. Az a cél, hogy az alapszervezetek – a KMKSZ Alapszabályának megfelelően – működésük során segítsék kulturális értékeink megőrzését, hagyományaink ápolását – szögezte le végezetül Barta József.

A közgyűlést jelenlétével megtisztelő Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke megköszönte mindazok helytállását, akik a múlt őszi parlamenti választásokon a magyar képviselőjelöltet támogatták. Kifejtette, miszerint a választások során nem valósult meg az esélyegyenlőség, s ugyancsak problémát jelent, hogy sok kárpátaljai magyar választópolgár nem tartja fontosnak, hogy az urnához járuljon, illetve, hogy a nemzeti érdekeket vélt egyéni érdekei elé helyezze. A Szövetség a kárpátaljai magyarság érdekvédelmi szervezete, az a feladata, hogy képviselje, védje vidékünk magyarságát, s a parlamenti választások során is megtette, amit meg kellett tennie. A nyelvtörvény kapcsán megjegyezte: a KMKSZ fel fogja hívni a magyar szülők figyelmét, hogy azokban az iskolákban, melyekben gyermekeik tanulnak, kérvényezzék a kétnyelvű (ukrán és magyar nyelvű) bizonyítványok kiállítását. A Szövetség következő próbatételének nevezte a 2015 őszi helyhatósági választásokat, melyek előtt még két, a mi sorsunkra is nagy hatással lévő választásra kerül sor: a jövő évi magyarországi parlamenti választásokra, illetve az ukrajnai elnökválasztásra. Még nem tisztázódott, hogy a magyar állampolgársággal is rendelkező kárpátaljaiak miként vehetnek részt a magyarországi parlamenti választásokon, a KMKSZ-nek viszont felelősségteljes döntést kell majd hoznia, miként foglaljon állást a két választással kapcsolatban.

Felszólalása után Kovács Miklós válaszolt a küldöttek kérdéseire. A közgyűlés megfelelőnek ítélte a középszintű szervezet munkáját. A rendezvény zárásaként a megjelentek elénekelték a Szózatot.

Lajos Mihály
Kárpátalja