Meggyalázták a holokauszt-emlékművet Ungváron

Ismeretlenek vörös festékkel leöntötték, és antiszemita tartalmú röplapokkal körbeszórták az idén októberben felállított holokauszt-emlékművet Ungvár központjában – adta hírül hétfőn a mukachevo.net hírportál.

116284_01
Fotó: mukachevo.net

A szombat éjjel történt vandál cselekedetről a hírportál szerint a – magukat ismeretlen kárpátaljai nacionalista felkelőknek nevező – elkövetők tették közzé az információt a helyszínen készült fényképekkel együtt. A híroldal által közölt fotókon kapucnit és álarcot viselő három fiatal látható, akik közül ketten vörös festéket locsolnak az egykori ungvári zsinagóga falánál található, a magyar kormány támogatásával készült emlékműre és a körülötte lévő térre, miközben harmadik társuk röplapokat szór az emlékoszlop köré. A röplapok felső részén kétoldalt sarló, kalapács és Dávid-csillag látható, a jelképek között a Holodomor (a Sztálin által mesterségesen előidézett nagy ukrajnai éhínség) 1932-1933 felirat, míg alul nagy betűkkel az „Emlékezz, ki gyilkolta a népedet!” szöveg olvasható. A hírportál szerint az elkövetők közölték, hogy tettüket bosszúnak és emlékeztetőnek szánták azzal kapcsolatban, hogy kik ölték az ukránokat, mert – mint állították – „az NKVD (sztálini titkosrendőrség) zömmel zsidókból állt, akik éheztetéssel tudatosan irtották az ukrán népet”. A kárpátaljai rendőrségen a munkácsi orgánum érdeklődésére azt közölték, hogy a sajtóból értesültek a vandál cselekedetről. Ukrajnában múlt szombaton emlékeztek a holodomor évfordulójára.