Mégis szigorítanak a karanténintézkedéseken Kárpátalján

Noha korábban arról döntöttek a megyében, hogy Kárpátalja narancssárga besorolásban marad, illetve enyhítéseket terveznek a beregszászi kistérségben, mégis a karanténszigorítások mellett döntöttek.

A koronavírus-járvány kritikus helyzete miatt tartott ülést ugyanis a technogén és ökológiai, valamint a rendkívüli helyzetek kérdéseivel foglalkozó bizottság március 5-én – közölte a prozahid.com hírportál.

Anatolij Poloszkov, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) vezetője szerint kritikus a helyzet a megyében, a kórházak ugyanis 81%-ban megteltek. Az elmúlt napok negatív tendenciája azt mutatja, hogy ha ez így folytatódik, nem marad szabad ágy a kórházakban. Így a hétvége előtt meg kell szakítani a fertőzésláncot – mondta.

Az elmúlt 24 órában 748 CoViD-19 fertőzöttet regisztráltak Kárpátalján, ami antirekordnak számít a megyében. Emiatt további korlátozó járványellenes intézkedések bevezetése mellett döntöttek azokban a kistérségekben, ahol magas a megbetegedések száma.

Többek között korlátozzák a közétkeztetési létesítmények működését, a szórakozóhelyek és bevásárlóközpontok nyitvatartását, a kulturális rendezvények lebonyolítását, a kereskedelmi és szolgáltatói szféra működését, kivéve az élelmiszerboltokat, benzinkutakat, a patikák és az állatpatikák, a bankok, a posták, az autószervizek és a szépségszalonok (időpontfoglalás esetén) nyitvatartását.

Korlátozzák továbbá az edzőtermek, fitneszközpontok és uszodák működését, illetve a tömeges rendezvények megtartását, kivéve a hivatalos sporteseményeket, valamint a nézők nélküli sportrendezvények lebonyolítását.

Engedélyezik az óvodák és az elemi iskolák működését, illetve a vendéglátóipari egységek működését 11 és 18 óra között.

Kárpátalja.ma