Megostromolták a parlamentet

Újra a kedvezmények megvonása miatt tiltakoznak.

A csernobili „likvidátorok” megostromolták a parlament épületét, akciójukkal a kedvezmények megvonása ellen tiltakoztak. Az Unian ukrán hírügynökség szerint mintegy ötszáz kárelhárító áttörte a parlament köré vont korlátot, majd a helyszínre vezényelt rohamrendőrökön is átgázolt, de magába az épületbe nem tudott bejutni.

A tiltakozók a politikusoknak címezve szavaikat azt harsogták, hogy szégyen, ami velük történik. A csernobili likvidátorok mellett a parlament ostromában részt vettek az 1979-89-es afganisztáni háború veteránjai is. A likvidátorok és a veteránok szeptember végén is hasonló tiltakozó akciót szerveztek a kijevi törvényhozás épületénél, hogy megakadályozzák a kedvezményeik felszámolását célzó jogszabály elfogadását. A törvénytervezet az afganisztáni veteránokra és a csernobili atomkatasztrófa következményeinek felszámolásában részt vevő, még élő tűzoltókra, katonákra, a robbanáskor sugárfertőzést kapott emberekre és számos más kedvezményezettre vonatkozik. A jogszabály megvonná tőlük a szociális kedvezményeket, vagyis megszűnne egyebek mellett az ingyenes szanatóriumi kezelés, az üdülési jog, vagy az időközben felnőtt csernobili gyerekek térítésmentes továbbtanulásának lehetősége.

Az ukrán törvényhozás munkája kedden szünetelt, de nem a likvidátorok és veteránok rohama, hanem az ellenzéki BJUT-Batykivscsina párt frakciójának tiltakozása miatt. A Julija Timosenko volt kormányfő vezette párt képviselői elálltak az ülésterem bejáratát, és a pulpitus felé „Szabadságot Julijának” feliratú plakátot akasztottak ki. Julija Timosenkót hét év börtönbüntetésre ítélte október közepén egy kijevi bíróság. Az ítélet szerint Timosenko a 2009-es orosz-ukrán gázszállítási szerződések megkötésekor visszaélt a hatalommal. Az ítélet EU és Washington részéről éles bírálatokat váltott ki.

posztinfo.hu