Menekült gyermekeket segít a tiszaújhelyi szervezet

Ukrajna belső megyéiből Kárpátaljára menekült gyermekeknek és édesanyáknak tartanak kézműves foglalkozásokat a Szeress és tedd a jót elnevezésű tiszaújhelyi jótékonysági szervezet tagjai. A tízfős csapat szabadidejét nem sajnálva indul útnak egy-egy alkalommal, s oda mennek, ott tevékenykednek, ahol éppen szükség van a segítségükre.

Tiszaújhelyen 2007 óta működik a Szeress és tedd a jót jótékonysági szervezet. A lelkes tagok ott segítenek, ahol csak tudnak. Kézműves foglalkozásokat tartanak nemcsak a településen, hanem azon kívül is. Néha gyöngyöt fűznek, szőnek, makraméznak, nemezből készítenek fülbevalókat, gipszet festenek, fából készítenek kereszteket, gyufából templomot, préselt virágokból képeket, vagy éppen fesztiválokon foglalkoznak az ügyes kezű gyermekekkel.

Az utóbbi időben figyelmük a menekültek felé irányult. Molnár Melinda, az egyesület elnöke elmondta, hogy a Szeress és tedd a jót jótékonysági szervezet szinte minden tagja itthon maradt Kárpátalján, s munkával, kézművességgel és segítségnyújtással szerették volna hasznossá tenni magukat. A szervezet tagjai a háború elején testvérkapcsolataiknak köszönhetően karitatív munkával segítettek a menekülteknek,ruházattal, élelmiszerrel, szálláskereséssel is igyekeztek megoldást találni.

A katonák számára elsősegély-csomagok készültek, melyeket a háborús övezetbe juttattak el (Fotó: Molnár Melinda)

Tiszaújhelyen jelenleg is több menekült van. Sokan közülük helyi családoknál szálltak meg, így őket próbálják támogatni lehetőségeikhez mérten. A menekültek helyzetét és nehéz mindennapjait látva jött az ötlet, hogy más módon is tudna a csapat segíteni.

Mi igazából kézművesek vagyunk,ehhez értünk, ezzel tudunk a legjobban segíteni – nyilatkozta Molnár Melinda. – Lehetőséget teremtünk arra, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak mind a gyerekek,mind az anyukák, s ha egy kis időre is, de elfelejthessék azt a szörnyűséget, amit át kellett élniük a menekülés során.

A szervezet tagjai elsőként Beregszászba, a görögkatolikus kollégiumban elhelyezett menekültekhez látogattakel. Ott gipszfigurákat festettek,valamint gyöngyből készült angyalkákat és festett nyakláncokat készítettek. Aztán következett a Karácsfalvi Görögkatolikus Líceum,ahol szintén menekülteket szállásoltak el. Ezután jött a felkérés a salánki óvoda igazgatónőjétől,hogy ott is szívesen látnák a szervezet tagjait, hisz sok gyerek van a menekültek között. A következő állomás Batár volt, ahol nemcsak a helyben elszállásoltak, hanem a környező falvakban ideiglenesen elhelyezett menekültek is bekapcsolódtak a kézműves foglalkozásba.

Háborús övezetből menekültek gyerekeknek tartanak foglalkozást Batáron (Fotó: Molnár Melinda)

Április 5-én Munkácsra utaztak a szervezet tagjai,ahol szintén menekülteknek tartottak kézműves foglalkozást. Itt a tematika már a közelgő húsvéthoz kapcsolódott. Tojásokat, valamint vesszőből font nyuszikat készítettek.
A foglalkozások minden alkalommal örömet szereznek a résztvevőknek. A gyermekek és a felnőttek is kikapcsolódhatnak egy kis időre, s elfelejthetik az őket körülvevő gondokat. A szervezet tagjai nem pihennek. A közeljövőben a tiszaújhelyi könyvtárban, a tiszaújlaki óvodában és iskolában, a keresztúri gyermekotthonban szeretnének foglalkozásokat tartani. Ezeken kívüloda is visszavárják őket, ahol már jártak egyszer.

A Szeress és tedd a jót alapítvány a foglalkozásokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) támogatásával tudja megvalósítani. Az eredeti terv szerint a programokat Tiszaújhelyen, a könyvtárban szerették volna megtartani a helyi gyermekeknek, a jelenlegi helyzetben azonban úgy látták, sokkal fontosabb, hogy segíthessenek a bajba jutottakon.

A jótékonysági szervezet ezúton is köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelőnek, hogy a támogatás révén számos menekültnek nyújthattak segítséget.

René
Kárpátalja.ma