Mikita: az ungvári repülőtér nem áll készen az újraindításra

Az ungvári nemzetközi repülőtér nem áll készen arra, hogy a közeljövőben újraindítsa a légiforgalmat – jelentette ki Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) vezetője augusztus 1-jén.

Közleménye szerint egyes tisztviselők téves információt jelentettek meg a repülőtér működéséről. Mint mondta, a reptér nem rendelkezik megfelelő engedélyekkel a munka megkezdéséhez. Továbbá Ukrajna felett a légtér, valamint az összes repülőtér le van zárva.

A kormányzó azt is hozzátette, hogy nincsenek aláírt uniós dokumentumok az EU területére irányuló rendszeres járatok indításának lehetőségéről. Mindemellett a világítási rendszer, a kifutópálya és egyéb infrastrukturális elemek sem állnak készen a rendszeres járatok fogadására.

– Azon dolgozunk, hogy a repülőtér megfeleljen mindennemű követelménynek, de ez egy hosszútávú folyamat. Ne feledjük, hogy az országban hadiállapot van

– mondta Viktor Mikita.

Kárpátalja.ma