Módosították a jogosítvány bevonásának szabályait Ukrajnában

A Minisztertanács módosította a jogosítványok ideiglenes bevonásának és visszaszolgáltatásának rendjét. Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő a Telegram csatornán beszélt arról, hogy a jogosítványokat ezentúl a bíróság vonhatja be.

A dokumentum módosított változata szerint az állampolgárokat akkor foszthatják meg járművezetői engedélyüktől, miután az erről szóló bírósági határozat hatályba lépett. A dokumentum szerint három hónapon belül vissza kell adni a bevont vezetői engedélyt, ha a bíróság nem vizsgálta az ügyet, és nem döntött a jogosítvány bevonása mellett. Ez alól kivételt képez a Büntető Törvénykönyv 130. cikkelyének megsértése, vagyis azok az esetek, mikor a sofőr alkohol, drog vagy egyéb tudatmódosító szer hatása alatt áll.

Korábban a 130. cikkelyt megsértő sofőrök, akiknek bevonták a jogosítványát, három hónapos ideiglenes vezetői engedélyt kaptak a bíróság döntéséig.

Gyakran a bíróságnak nem volt ideje megvizsgálni az ügyet, és a vezetői engedélyeket visszaadták. Mostantól a sofőr újabb ideiglenes vezetői engedélyt kaphat, de a bíróságnak minden esetben meg kell hoznia az ítéletet a sofőr bűnösségéről vagy ártatlanságáról. Emiatt az adott cikkely miatt  büntetett járművezetők semmiképp sem kerülhetik el a felelősségre vonást.

Ha a bíróság egy éven belül sem hozott döntést a 130. cikkely megsértéséről vagy a sofőrt nem találta bűnösnek, úgy jogosítványát a járművezető visszakapja. Mindkét esetben nyilatkozatot tesznek az esetről.

Kárpátalja.ma