Naponta 14 nőt erőszakolnak meg Ukrajnában

Hivatalos adatok szerint évente félezer erőszaktevőt ítélnek el Ukrajnában.

A rendőrök azt állítják, hogy valójában tízszer több az erőszakos bűncselekmények száma, vagyis naponta 14 nőt erőszakolnak meg. Általában az áldozat nem jelenti be a bűncselekményt, mivel fél a bosszútól.
Katya, egy 17 éves lány is nemi erőszak áldozatává vált. Jól tanult, sok oklevelet kapott, autószerelő szeretett volna lenni. Két hónappal ezelőtt azonban megerőszakolták és nem élte túl az esetet.
„Megerőszakolták és megfojtották. Soha nem maradt kint későig. Most az egyszer engedtük el a testvére ballagására”– mondta Olga Csuhonceva, a lány édesanyja.
A napfelkeltét már nem láthatta meg. Egy híd alatt találta meg őt egy helyi halász a feleségével.
„Véletlenül bukkantunk rá. A férjem meg akarta nézni a halakat és teljesen elsápadt. Azonnal jelentettük a rendőrségnek”– mondta a halász felesége.
Tavaly a 19 éves Alekszandrát is állati módon erőszakolta meg a szomszédja, amikor a nagymamájánál járt a faluban. A nemi erőszak a lány első szexuális kapcsolata volt.
„Próbáltam ellökni magamtól, de megértettem, hogy nem vagyunk egyforma erőviszonyban, és a könyörgésnek sincs semmi értelme. Azt hittem, talán megszán és nem fog megerőszakolni, csendben történt minden”– mesélte a lány.
A lány szülei eleinte egyedül, falusi módra akarták elintézni az ügyet.
„Vegye feleségül, hátha még pénze is van”– mondta Natalija Kovacs, a nagynénje.
Alekszandra azonban olyat tett, amire senki sem számított: bejelentette az ügyet a rendőrségen. Az egész falu ellene volt, még a legjobb barátnői is.
„A barátnőim… Teljesen megdöbbentem, hiszen amikor tanúskodtak, megtagadták, hogy ismernek engem. Ez nagyon bántó volt számomra, hiszen gyerekkorunk óta ismerjük egymást”– mesélte a lány.
A tettes Ivan Szljuszarenko leendő pedagógus volt. A bíróság bűnösnek találta és öt év börtönbüntetésre ítélte, de még mindig szabadlábon van, mert fellebbezett.
„Nem tartja magát bűnösnek, mivel állítása szerint mindketten beleegyeztek a dologba”– jelentette be Dmitro Csumak ügyvéd.
„Borzasztó vérzése volt, fejfájással és hányingerrel kísérve”– mondta a lány édesanyja.
Ilyen állapotban indult Alekszandra a járási kórházba, amely 30 kilométerre található a falutól. Ezt követően még 8 órán át kellett magyarázkodnia, ami végül teljesen fölöslegesnek bizonyult. A szakember bejelentette, hogy az erős vérzés miatt nem tudja őt teljesen megvizsgálni. Később nézi meg, ha már egy kicsit begyógyulnak a sebei. Ily módon a jelentésbe nem kerültek bele a lényeges momentumok, és a tettesnek van esélye arra, hogy elkerülje a büntetést.
„Az ilyen ügyek felderítéséért nem adnak sem prémiumot, sem kitüntetést, ezért az áldozatnak kell megvédenie a saját érdekeit”– mondta Jevhenyija Zakrevszka ügyvéd, aki azt tanácsolja, hogy ilyen esetekben mindent részletesen el kell mondani. Nem szabad hagyni, hogy a nyomozó jegyezze fel a történteket, hanem magának az áldozatnak kell írnia. Ezenkívül nagy figyelmet kell szentelni annak, hogy hogyan nyilvánult meg a nemi erőszak visszautasítása.
Valentina Bondarovszka pszichológus szerint az áldozat sokkos állapotban aligha emlékszik majd ezekre a tanácsokra.

A mukachevo.net nyomán.