Németh Zsolt államtitkár Kárpátalján

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2014. március 19-én rövid látogatásra érkezett Kárpátaljára, hogy találkozzon Kárpátalja vezetőivel.


Elsőként Valerij Luncsenko kormányzóval folytatott megbeszélést a kárpátaljai helyzetről, az itteni magyarságot érintő kérdésekről, majd Ivan Baloga megyei közgyűlési elnökkel aláírta a Keleti Partnerség Program keretében megvalósuló közös fejlesztések második ütemének feladatjegyzékét.
Látogatást tett Munkácsra, ahol Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár asszonnyal és Ivan Balogával közösen koszorút helyeztek el az I. világháború emlékhelyénél.
Nemeth Zsolt.megbeszelesInnen Beregszászra érkezett, ahol a Kárpátaljai Református Egyház püspökével, Zán Fábián Sándorral, és Beregszász polgármesterével, Babják Zoltánnal találkozott. Nagyon fontos volt a látogatása ebből a szempontból is, hiszen az államtitkár úr kiáll a város magyar, ill. ukrán lakossága mellett, és odafigyel mindarra, ami itt, vagy a Beregvidéken történik.
Németh Zsolt a sajtónak elmondta, hogy a magyar kormány, különös tekintettel a kialakult helyzetre, fél millió dolláros támogatásban részesítette a Keleti Partnerségi Programot, s újabb fél millió dolláros támogatásban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, melyből annak új épületszárnya elkezdheti majd működését, s beindulhat az a felsőfokú szakképzés, amely a főiskola tervei között kiemelkedő jelentőségű.
„Komoly jövőre irányuló tervekkel rendelkezik a Kárpátaljai Református Egyház is. A megyei adminisztráció vezetésével történt találkozó pedig egyértelművé tette számomra azt, hogy semmi oka a pániknak. A legnagyobb ellensége a mai helyzetben a kárpátaljai magyarságnak a pánik. Nem szabad a félelemnek helyet adni. Jelenleg nincs Ukrajna és Oroszország között háború, nincs szükségállapot, és a vezető szervek vállalták, hogy időben tájékoztatni fogják minden szükséges központi döntésről a lakosságot, tehát nincs értelme spekulálni. A magyar kormány pedig egyértelműen ott áll úgy Ukrajna, mint Kárpátalja, és a kárpátaljai magyar közösség mögött. Nincs könnyű helyzetben az ország, de meggyőződésem szerint túl fog jutni a jelenlegi válságon, és megerősödve fog kikerülni belőle úgy az ország, mint a kárpátaljai magyar közösség.” – mondta Németh Zsolt.

Kárpátalja.ma