Nőtt a születések száma Kárpátalján

Tavaly a megyében a születések száma meghaladta a halálozásokét.

Nőtt Kárpátalja lakossága az elmúlt esztendőben – közölte minapi sajtótájékoztatóján Natalia Jurkuc, a Kárpátaljai Megyei Igazságügyi Főhivatal regisztrációs szolgálatának vezetője.

Tájékoztatása szerint 2011-ben az anyakönyvi hivatalok, valamint a falusi és községi tanácsok végrehajtó bizottságai 18 595 születést jegyeztek be a megye területén. Ez 155 esettel több, mint 2010-ben volt. Az elmúlt esztendőben 14 588 halálesetet jegyeztek fel a hatóságok, szemben 2010-zel, amikor 14 947 elhalálozást kellett iktatniuk.

Natalia Jurkuc közölte, hogy 2 634 alkalommal egyedülálló anyák gyermekének születését iktatták. Mint hozzátette, ilyen esetekben a gyermek bejegyzését Ukrajna Családi Törvénykönyve 135. paragrafusa alapján ejtik meg. (Azaz az újszülött családnevét és nemzetiségét az édesanyjától örökli, keresztnevét és apja nevét pedig az anya bemondása alapján rögzítik – A szerk.).

(Kárpátalja/ua-reporter.com)