Vádat emeltek az Ukravtodor volt főnöke ellen Lengyelországban

Szerző: | 2021.12.21., 19:08 | Közélet

Forrás: Platforma Obywatelska RP

Lengyelországban és Ukrajnában tevékenykedő, szervezett bűnözői csoport irányítása miatt vádat emeltek Varsóban Slawomir Nowak, Donald Tusk egykori kormányának közlekedési minisztere ellen – közölte kedden a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info).

A varsói kerületi ügyészség összesen 17 bűncselekmény elkövetésével, ezen belül szervezett, nemzetközi, korrupciót gyakorló bűnözői csoport létrehozásával és irányításával vádolta meg Nowakot – közölte a TVP Info hírtelevízióval Aleksandra Skrzyniarz ügyészségi szóvivő.

A megvádolt miniszter Donald Tusk miniszterelnöksége (2007-2015) idején volt a lengyel kormány tagja, 2011 és 2013 között a közlekedési tárca élén állt. 2007 és 2009 között Tusk politikai kabinetjét irányította. A 2015-ös kormányváltás után 2016-tól 2019-ig az Ukravtodor ukrán közútkezelő hatóság vezérigazgatója volt.

A vádirat szerint az Ukravtodor főnökeként Nowak összesen több mint 6,1 millió zlotynak megfelelő törvénytelen anyagi haszonra tett szert, vagy követelt előzetes ígéretként az ukrajnai közutak javítására kiírt közbeszerzési pályázatokban hozott döntésekért cserében.

A Nowakot érintő ügyben 14 más személyt is megvádoltak, köztük három ukrán és egy török állampolgárt.

A lengyelországi eljárással párhuzamosan Ukrajnában is folyamatban van büntetőeljárás.

A vádemelést Marcin Kierwinski, a korábbi lengyel kormánypárt és jelenlegi fő ellenzéki erő, a Polgári Platform főtitkára “tisztán politikai ügynek” nevezte. “Meglátjuk, mit mond majd a bíróság” – nyilatkozott Kierwinski kedden a PAP hírügynökségnek.

Slawomir Nowakot tavaly júliusban tartóztatták le Lengyelországban, idén júliusban bírósági döntés alapján, óvadék fejében, kiutazási tilalom mellett hazaengedték az előzetes letartóztatásból. A volt miniszter szabadlábon védekezik.

Forrás: MTI

Pin It on Pinterest

Share This