Országos bűnhálózatot lepleztek le Ukrajnában

A Lemberg Megyei Gazdaságvédelmi Hivatal, az Ivano-Frankivszk Megyei Rendőrség és a 3. számú lembergi ügyészség munkatársai közösen lepleztek le egy illegálisan működő autóáruházat, mely óriási összegeket csalt ki közel 150 embertől – számolt be a pmg.ua hírportál május 31-én.

A bűnszervezetnek Lembergben, Vinnyicában, Zsitomirban, Ivano-Frankivszkban, Csernovciban és Kárpátalján is voltak irodái, melyeken keresztül hitelre adtak el több tucat nem létező autót.

A csalók interneten hirdettek meg több típusú és márkájú autót jóval a piaci áron alul, hogy az minél jobb üzletnek tűnjön a potenciális vevők számára.

Miután a vevő kiválasztotta a számára megfelelő gépjárművet, be kellett fizetnie az összeg tíz százalékát az eladók által megadott bankszámlaszámra. Az előleg összege márkától és típustól függően 30-tól 100 ezer hrivnyáig mozgott.

A befizetést követően megnyugtatták a vásárlókat, hogy a következő 3-4 munkanapon belül kézhez kapják leelőlegezett autójukat.

Csakhogy miután megkapták a befizetett összeget, a csalók nemes egyszerűséggel összepakoltak, s új irodaházba költöztek, semmi nyomot nem hagyva maguk után.

Az előzetes információk szerint közel 150 embertől nagyjából 7 millió hrivnyát csaltak ki az iroda működésének ideje alatt.

A rendőrség munkatársai végül leleplezték a szervezetet, s egy kijevi irodában ötven hamis bélyegzőt, szerződéseket, könyvelési és adóbevallási dokumentumokat, reklámanyagokat és egyéb bizonyítékot találtak.

A rendőrség eljárást indított az ügyben.

A tettesek 5-től 12 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.

Kárpátalja.ma