Összetartó magyarság – Tudósítói központot adott át az MTVA Kárpátalján

Korszerű technikával felszerelt tudósítói központot adott át a megyeszékhelyen a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) május 28-án. Az ungvári a második, nem európai uniós tagállamban létesített hasonló központ.
A Kárpát-medencei magyarság egységtudatának és informálásának elengedhetetlen feltétele a média. Ezért is bír nagy jelentőséggel, hogy – mint azt Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója a központ avatóünnepségén hangsúlyozta –, megvalósult az MTVA régi terve, és Ukrajnát bekapcsolva ismét modern technikával fejleszthették a tudósítói hálózatot. Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa az ünnepségen arra hívta fel a figyelmet, a tudósítói központ átadása túlmutat a jelenlegi nehéz ukrán helyzeten, bizonyítva, hogy a magyarok egy közös szellemi-lelki hazába tartoznak.
Kulin Zoltán, a központ vezetője, a Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettese a Kárpátalja.ma érdeklődésére elmondta, hogy a most átadott központ stúdióval van ellátva. Ez lehetővé teszi az élő kapcsolást Budapestre, vagy akár Kijevbe – azokra a helyekre, ahol képesek fogadni a jelet. A központ egyik fő célja, hogy biztosítsa az MTVA helyi tudósítói számára a megfelelő feltételeket.
Kulin Zoltán azt is elmondta: nagyon szigorú vámkövetelményeknek kellett eleget tenniük ahhoz, hogy a külföldről beszerzett technika végre a központba kerüljön. A tudósító hálózat bővítését megelőző komoly feltérképező munka azonban meghozta gyümölcsét, így Kárpátalja hiánypótló létesítménnyel gazdagodhatott. Az élő műsorok vidékünk esetében egyelőre a stúdióra fognak korlátozódni. Ennek oka, hogy Ukrajnában egyelőre még nincs széleskörű 3D vagy 4D lefedettség, ezért az anyaországi közmédiában használt, minőségi kép- és hangjelet továbbító LiveU technikát itt nem lehet használni a helyszíni bejelentkezéseknél.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma