Panaszkodnak a szolgálati körülményekre a kárpátaljai katonák szülei

A Kelet-Ukrajnában harcoló katonák rosszul étkeznek, a páncélozott harcjárművekben alszanak, bakancsaik beáznak, a gyógyszerellátásuk pedig hiányos.

Ráadásul már március óta ilyen körülmények között kell élniük – mondták el a katonák szülei gyermekeikkel való beszélgetéseikre hivatkozva Ivan Vaszilcjun megyei katonai biztosnak a június 24-én tartott találkozón.
– A lehetőségekhez mérten kiosztották a legszükségesebb dolgokat a katonáknak. Azonban minden fontos eszközre nem jutott, ezért valahogy pótolni kell azokat – válaszolta Vaszilcjun.
A szülők hangsúlyozták, hogy a katonai felszereléseket és a ruhákat saját költségen vásárolták. A katonák már több hónapja fizetést sem kapnak, ezért szüleik utalnak pénzt a számukra.