Patthelyzet alakult ki Ukrajnában

Sokan a május 25-i elnökválasztástól várják a megoldást, azt remélik, egy, a nép által megválasztott elnök valamennyire egyesítheti a keleten és nyugaton élő embereket, és bíznak az új alkotmányban is, amely sokkal nagyobb önrendelkezést ígér az egyes régióknak – számolt be a 180 percben az MTVA tudósítója.

A legfrissebb hírek szerint újabb két megye készül 80 százalék körüli szavazataránnyal kiválni Ukrajnából, Kijev azonban erre semmiféle alkotmányos, jogi alapot nem lát, és terror-elhárítási akciókkal ígéri rendezni a helyzetet, lefegyverezni a régiók elszakadását követelő oroszbarát szakadárokat – számolt be telefonon a keddi 180 percben az MTVA helyszínen tartózkodó tudósítója.
A luhanszki és donyecki megyékbe ugyanakkor még Janukovics vezetése alatt oroszbarát érzelmű vezetőket neveztek ki, akik nincsenek elköteleződve Kijev felé, így az ukrajnai hatóságok dolga nem lesz könnyű, hiába adják ki ugyanis a parancsot például a donyecki rendőrségnek, ha azokat nem teljesítik, így ez is megnehezíti a helyzet rendezését – emlékeztetett Iváncsik Attila.
A szakadárok szívesen hivatkoznak arra, hogy a megyékben élők jelentős része elszakadna Ukrajnától, míg Kijev az ellenkezőjét állítja, az ott élők hangját azonban egyelőre nem igen hallani. Kijev egyébként hajlandó lenne a szakadárokat is bevonni a rendezésbe, sőt, büntetlenséget is ígért azoknak, akik nem vettek részt komolyabb összecsapásokban, az elszakadás-pártiak azonban nem hajlandóak Kijevvel tárgyalni, mert nem ismerik el a a kormányváltás után felállt ukrán vezetést, így most egyfajta patthelyzet állt elő.
Sokan most a május 25-i elnökválasztástól várják a megoldást, azt remélik ugyanis, hogy egy, a nép által megválasztott elnök valamennyire egyesítheti a keleten és nyugaton élő embereket, és bíznak az új alkotmányban is, amely sokkal nagyobb önrendelkezést ígér az egyes régióknak. A választást Vlagyimir Putyin orosz elnök szorgalmazta, halasztása valószínűleg nem lenne jó megoldás, a helyzet ugyanis szakértők szerint csak tovább romlana – tette hozzá a tudósító.

Forrás: hirado.hu