Piacon árulta gyermekét egy ukrán nő

A helyszínen fogták el az ukrajnai Cserkasszk megyében azt a nőt, aki a város egyik piacán próbálta leadni hatéves lányát.

A rendőrök „vevőként” jelentek meg nála és meg is állapodtak 25 ezer hrivnyában,amit át is adtak neki. A hölgy nem sokáig örülhetett a pénznek, mert azonnal letartóztatták ahogy átszámolta és elrakta a bankjegyeket.

Vallomása szerint a nincstelenség vezetett ehhez a lépéshez, környezete szerint viszont eddig sem sokat törődött gyerekével. A kislány – aki jelen volt az adásvétel során – pszichológusok kezelik, mert traumaként élte meg, hogy anyja, mint egy árut akarta eladni.

 

forás:posztinfo.hu