Provokátorokat vettek őrizetbe a kommunisták ukrajnai rendezvényén

Az ukrán hatóságok 15 fiatalt vettek őrizetbe a kommunisták május 1-jei kijevi rendezvényén, mert verekedést akartak provokálni. A rendezvényen a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt aktivistái kefirrel leöntötték a Kommunista Párt elnökét.

A munka ünnepén az ukrán kommunisták a Nagy Honvédő Háború múzeumánál gyűltek össze, a déli órákig mintegy ezren.
Egy csoport fiatal jelent meg a rendezvényen, akik közül néhányan maszkot viseltek. A rendőrök feltartóztatták őket, mire a fiatalok összetűztek velük. A rendőrök néhányukat rabszállító autóba tuszkolták, a fiatalok még az őrizetbe vétel közben is ellenálltak. Helyszíni jelentések szerint a rendőri intézkedés közben egyikük megsérült a fején.
A rendezvényen a nacionalista Szabadság párt aktivistái leöntötték kefirrel Petro Szimonyenkót, a Kommunista Párt vezetőjét, miközben éppen a sajtónak nyilatkozott. Szemtanúk szerint a kefirből több jutott az újságírókra, mint a pártelnökre, a legnagyobb adag a Rosszija orosz tévétársaság riporterét találta el.
Az ukrán fővárosban tartott rendezvényeken összesen mintegy 6500 rendőr, valamint 22 társadalmi szervezet tagjai vigyáztak a rendre. A belvárosban, a Majdanon, azaz a Függetlenség terén és a Hrescsatik főutcán gyermekprogramokat szerveztek.
A kelet-ukrajnai Harkivban a bíróság megtiltotta, hogy a helyi kommunisták utcai rendezvényt tartsanak a munka ünnepén. A tiltás ellenére mintegy 20, többségében idős ember kivonult a város egyik terére. Később mintegy 30 nemzeti érzelmű fiatal jelent meg mellettük ukrán nemzeti zászlókkal, az ukrán himnuszt énekelve. Helyszíni jelentések szerint egy nyugdíjas nő megpróbálta kitépni az egyik fiatal kezéből a zászlót, amire társai Dicsőség Ukrajnának! felkiáltással reagáltak. Erre a május 1-jei tüntetők a Dicsőség Oroszországnak! jelmondattal válaszoltak. Kisebb verekedés is kitört közöttük, amikor az egyik ellentüntető erővel elvette a Béke, munka, május feliratú plakátot az egyik demonstrálótól, a rendőrök azonban hamar szétválasztották a két tábort. Komoly sérülésről nem érkezett hír, a kommunista érzelmű tüntetők a rendőri beavatkozás után önként elhagyták a teret.

Forrás: mti.hu