Ravatalozót adtak át Mezőkaszonyban

Szerző: | 2020.01.22., 10:34 | Közélet

Újonnan épült ravatalozót avattak január 14-én Kaszonyban. A megnyitó elején felcsendült a magyar himnusz, majd Tóth Sándor polgármester köszöntötte az egybegyűlteket:

– Az épület kivitelezését teljes mértékben községi költségvetésből fedeztük. A ravatalozót a kaszonyi lakosok szolgálatára bocsájtjuk, melyet térítésmentesen vehetnek igénybe – fogalmazott a polgármester.

2015-ben kezdték el az épület kivitelezését, melynek összköltsége 3 millió hrivnya.

– Kaszonynak küldetése van: példaadás a környékbeliek és mások számára. A hely, ahol lehet méltósággal élni, ahol megadják a méltóságát az elmúlásnak is. Ez az épület akkor fogja betölteni a célját, ha az emberi élet lezárását ily módon tudja szolgálni. Valamint figyelmeztetni tud a következő igére: „Elrendelt dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig az ítélet következik” (Zsidók 9:27). Akkor tölti be rendeltetését, ha az ember átalakul és egyre inkább próbál Isten szerinti életet élni, példa lenni mások számára – fogalmazott Radvánszky Ferenc helyi református lelkipásztor.

– Legyen ez a ravatalozó a remény és a megbékélés helyszíne, ahonnan számos ima hangzik fel az elhunyt szeretteink lelkéért – fogalmazott Jaczkó József mezőkaszonyi plébános, majd megáldotta a ravatalozó épületét.

Ezt követően a református kórus vezetésével keresztyén énekek csendültek fel, majd Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás elnöke, Tóth Sándor és az egyházi elöljárók ünnepélyesen is megnyitották a ravatalozót. Az átadás végén a jelenlévők megtekintették az épület belterét.

Bics Katalin
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This