Régi épületeket újítanak fel Csapon a belső menekültek számára

A Csapon élő belső menekültek egy részét az egykori városi kórház épületében szállásolták el még augusztus folyamán, jelenleg pedig egy másik egészségügyi intézményt újítanak fel a lakhelyüket elhagyni kényszerült személyek számára.

„Kaptunk elektromos tűzhelyeket. Van hideg és meleg víz,  elektromos vízforralónk, zuhanykabin, mosógép. Minden szobában van mikrohullámú sütő. Kanalak, villák, bögrék, serpenyők – minden rendelkezésünkre áll, ami szükséges a mindennapi feladatok elvégzéséhez.”

– nyilatkozta az egyik felújłtott épületben lakó nő.

A menekültek számára felújított egészségügyi intézménybe előreláthatólag  két hónapon belül költözhetnek be a lakók.

A 2133 Csap városában élő belső menekült közül már több mint 500-an nyújtottak be kérelmet ideiglenes lakhatásért a jelenleg felújítás alatt álló épületbe.

Azon épületek felújítását, ahol a belső menekültek élnek, helyi és az Ungvári Járási Katonai Adminisztráció költségvetéséből finanszírozzák.

Kárpátalja.ma/zakarpattya.net.ua