Ritka kígyó marta meg az odesszai állatkert igazgatóját

Bejelentés érkezett a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatához (DSZNSZ), miszerint egy kígyót találtak egy tömbház ötödik emeletén – tudatta április 18-án az UNIAN.

A ház lakói nagyon megijedtek a hívatlan vendégtől.

Az odesszai állatkert igazgatóját, Ihor Biljakovot kérték fel az állat befogására.

A helyszínen derült ki, hogy egy Ukrajna Vörös Könyvében is szereplő, ritka, ám nagyon agresszív fajtáról van szó, a haragos siklóról. A befogásnál megmarta az állatkert igazgatóját.

A haragos sikló egy termetes eurázsiai kígyófaj, amely nevét a potenciális veszélyforrásokkal szemben tanúsított agresszív viselkedéséről kapta. Támadásainak hevessége miatt a népnyelv ugró siklóként is ismeri. Ukrajnában csak a Fekete-tenger partvidékén fordul elő. Harapása nem mérgező, azonban hegyes fogaival fájó sebeket tud okozni. Hossza elérheti a 2 métert.

Ihor Biljakov elmondta, hogy a ritka állatot az Odessza megyében található Alsó-Dnyeszter Nemzeti Parkban engedte szabadon.

Az állatkert igazgatója hangsúlyozta, hogy ha valaki találkozik kígyóval vagy siklóval, készítsen róla egy képet, majd értesítse a hatóságokat. Semmiképp se háborgassák, és ne próbálják meg egyedül befogni, illetve végezni az állattal, hiszen védett fajról is szó lehet.

Kárpátalja.ma