Saját édesapja ölhetett meg egy kétéves kisfiút a Técsői járásban

A Kárpátaljai Rendőrkapitányság nyomozói egy 1 éves és 10 hónapos gyermek halálának ügyében folytatnak vizsgálatot – közölte a Nemzeti Rendőrség kárpátaljai kirendeltsége a hivatalos oldalán.

A rendőrséghez július 23-án este érkezett bejelentés a kisgyerek erőszakos haláláról a Técsői járás egyik településéről. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a kisfiút egy éles tárggyal bántalmazták.

A rendőrség közleménye szerint az összes bizonyíték arra utal, hogy a brutális gyilkosságot a gyermek apja követte el, aki a bűncselekmény után azonnal elmenekült a helyszínről. Úgy tudni, a család többi tagja a tragédia idején az udvaron tartózkodott. Amikor észrevették, hogy a férfi kirohan a házból, bementek a gyerekhez, akinek számos sérülés borította a testét. A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni a kisfiún.

A hatóság munkatársai őrizetbe vették a 30 éves édesapát, akire az erdőben bujkálva találtak rá. Ha beigazolódik a bűnössége, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Az ügyben tart a nyomozás.

Kárpátalja.ma

Fotó: Nemzeti Rendőrség