Segítség az egészségügynek, ajándék a gyerekeknek

December 28-án tartotta szokásos évzáró gyűlését az 1920-ban alapított Vitézi Rend Kárpátalján működő törzskapitánysága. A beregszászi Európai Magyar Házban megtartott gyűlésen értékelték az elmúlt évet, megvitatták jövő évi terveiket és döntöttek a németországi törzskapitányság által megyénknek felajánlott három mobil, akkumulátorról működtethető EKG – defibrillátor berendezés sorsáról, valamint kitüntetéseket nyújtottak át. A Kárpátaljai Törzskapitányság kisebb delegációval ellátogatott a bátyúi orvosi rendelőbe, és édességcsomaggal megajándékozták a Nagybakosban vasárnapi magyar iskolába járó 55 gyereket.

Az évzáró, évértékelő gyűlésen vitéz Jávorszky István, a Vitézi Rend kárpátaljai székkapitánya köszöntötte rendtársait. Beszédében felsorolta a 2017-es esztendő eredményeit, több rendezvényt szerveztek társszervezőként, honfoglalási emlékhelyet avattak Beregszászban, megemlékeztek Nagybakosban Szent László királyunk trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulójáról. A székkapitány beszámolójából kiderült, hogy a hagyományőrzés mellett a Kárpátalján működő törzskapitányság hadisírgondozással és karitatív tevékenységgel foglalkozik, valamint folyamatban van a korábban megszervezett katasztrófavédelmi egységük további fejlesztése.

Az évzáró ünnepségen Jávorszky István felolvasta vitéz gróf Molnár-Gazsó János főkapitánynak a kárpátaljai törzskapitányság tagjaihoz írt üdvözlőlevelét, majd ünnepélyesen átnyújtotta a Rend főkapitánya által odaítélt Ezüst Érdemérem kitüntetést v. Héder Jánosnak, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzőjének, ungvári és ungtarnóci református lelkésznek, valamint a Vitézi Rendért emlékérmet Máté János beregszászi presbiternek, a rend katasztrófavédelmi egysége aktív tagjának.

A gyűlést követően a rend kisebb küldöttsége a beregszászi járási Bátyú nagyközségbe utazott, ahol a helyi orvosi rendelőben átadtak egy akkumulátorról működtethető EKG – defibrillátor berendezést Dmitro Taranenko polgármesternek, valamint a rendelő egyik munkatársának dr. Volodimir Bobuszkijnak, majd mindannyian megtekintették a nemrég szépen felújított orvosi rendelőt. Jávorszky István az átadáskor elmondta, azért esett a választásuk Bátyúra, mert az ottani orvosi rendelő a környező falvak lakosságát is ellátja, ezáltal sok ember egészségügyi ellátásának javításához járulhatnak hozzá az általuk átadott orvosi készülékkel. Bejelentette továbbá, hogy a Rend a közeljövőben egy tűzoltóautóval is megajándékozza a községet.

Dr. Volodimir Bobuszkijtól megtudtuk, hogy a hordozható életmenő és diagnosztikai készüléket a bátyúi mentőszolgálat munkatársai használják majd, nekik van ugyanis nagyobb szükségük a mentőautóban, terepen is használható készülékre.

A Jávorszky István és a kárpátaljai törzskapitányság korábbi vezetője, Kövér György vezette küldöttség Nagybakosba folytatta útját, ahol a helyi magyar vasárnapi iskolába járó 55 gyerek köszöntötte őket egy kis verses-dalos adventi műsorral. A vasárnapi iskolában magyarul tanuló fiatalokat Balogh Mária és Mezei Orsolya tanárnők készítették fel. A gyerekeket a Vitézi Rend Kárpátalján működő törzskapitányságának tagjai édességcsomagokkal jutalmazták.

Badó Zsolt