Stratégiai együttműködést kötött a kárpátaljai és a Magyar Rádió

Stratégiai együttműködésben állapodott meg pénteken a Magyar Rádió (MR) vezérigazgatója az ungvári központú Állami Rádió és Televízió küldöttségével – ennek részleteiről az MR Zrt. tájékoztatta az MTI-t.


Az együttműködés csereprogramok szervezésére, valamint a műsorok cseréjére is kiterjed, de az ukrajnai küldöttség – Vitalij Mescserjakov vezérigazgató, Kulin Zoltán vezérigazgató-helyettes és Kovács Géza a nemzetiségi műsorok igazgatója -, valamint Jónás István, a MR Zrt. vezérigazgatója között született megállapodásnak a képzés is fontos részét jelenti.
A közlés szerint Jónás István a megállapodás megkötésekor hangsúlyozta: az intézményi együttműködés mellett kiemelt jelentőségű a személyes jelenlét, hiszen tavaly is sok pozitív visszhangot váltott ki, amikor az MR Zrt. által felkért nyelvtanárok tartottak továbbképzést Kárpátalján.
Folytatódik az ösztöndíjas napok programja is, amelynek keretében az ungvári rádiósok Budapesten, az anyaországiak pedig Ungváron szerezhetnek közvetlen tapasztalatot egymás munkájáról. A közös munka részét képezik a nemzetközi fesztiválok – szerepel a közleményben.
A közlemény szerint Jónás István arról is beszámolt a találkozón: szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy a külhoni magyarság csak a róla és neki szóló tematikus műsorokban jelenik meg.
A vezérigazgató fontosnak tartotta, hogy a nemzet egységét természetes módon tükrözze a teljes műsorfolyam. Ez csak úgy lehetséges, hogy az információs, a közéleti és a szolgáltató magazinoknak is egyaránt szerves része a külhoni magyarság mindennapi élete, hétköznapjai – vélekedett.
Forrás: MTI