szent istvan nap

Szent István-napi megemlékezés Szürtében

A KMKSZ Szürtei Alapszervezete augusztus 17-én, vasárnap a helyi római katolikus templom udvarán tartott megemlékezést a magyar történelem egyik legnagyobb alakjáról, Szent Istvánról. A rendezvényt, melyet jelenlétével megtisztelt Farkasné Bőcs Judit, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Puskár Árpád, Szürte polgármestere, Pohareczky Róbert szürtei római katolikus plébános, nemzeti imánk eléneklése után Braun Éva, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke nyitotta meg.

Szent István napja a nemzeti egység ünnepe is. Az ezeréves magyar állam a magyar nemzet közösségének nagy és maradandó alkotása. Közös alkotás, mindannyiunk tulajdona. Emlékezzünk hát Szent Istvánra, de ne csak úgy, mint egy távoli történelmi alakra, hanem egy olyan emberre, akinek az emléke még ma is mondanivalót tartogat a számunkra. Higgyünk abban, hogy csak rajtunk múlik, hogyan tudunk élni a Szent István-i örökséggel, és hogy valamennyien méltók tudunk maradni államalapító királyunk tiszteletet érdemlő nagyságához – mondta beszédében Farkasné Bőcs Judit. A gondolatmenetet folytatva Brenzovics László, a KMKSZ elnöke méltatta Szent István államalapító királyunk nagyságát, hangsúlyozta, hogy különösen fontos ezekben a nehéz időkben is kiállni magyarságunk mellett, mindenkit arra buzdított, hogy tegyen meg mindent ezért, amiképpen Szent István is megtett minden tőle telhetőt nemzetünk, magyarságunk megmaradása érdekében. A felszólalók sorát Pohareczky Róbert helyi római katolikus plébános folytatta, aki elmondta, hogy egyházi szempontból is nagyon fontos megemlékezni Szent Istvánról, hiszen a magyarság és a keresztény hit világának találkozását és összefonódását a magyar nép egyetlen uralkodó személyéhez köti: az első magyar királyhoz, államalapító Szent István királyhoz. Puskár Árpád, Szürte polgármestere elmondta, hogy a jövőben a magyarságnak egyetlen egy dolga van, szót érteni a körülötte élő szomszédaival, hiszen ha nem fogunk össze, nem tudunk megmaradni a kisebbségben. A megemlékezés a szürtei református egyház kórusának előadásával folytatódott Fülöpné Kiss Ibolya kórusvezető vezénylésével, majd zárásként a jelenlévők közösen elénekelték a Szózatot.

Váradi Enikő