Szijjártó Péter Beregszászban. Kuleba távol maradt

Szerző: | 2020.09.23., 16:05 | Közélet, Oktatás

Fotó: Kárpátalja.ma

Kezdetét vette a Rákóczi-főiskola tanévnyitó ünnepsége szerdán a beregszászi református templomban. Az ígéretekkel ellentétben az eseményen nem jelent meg Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere, sem a delegációja.

Az esemény kezdetén Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere vehette át a tanintézmény legmagasabb elismerését, a Rákóczi-díjat.

Szijjártó Péter beszédében az elismerés kapcsán elmondta: a múltra vonatkozó elismerés mellett legalább annyira a jövőre való biztatásként értékeli a díjat, aminek megpróbál megfelelni a továbbiakban is.

– A határon túl élő közösség közül Kárpátaljának a legnagyobb kihívás jutott osztályrészül, mégpedig a megmaradás – mondta Szijjártó Péter. – Magyarország kormányának nemzetpolitikai alapvetése, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Ezért nem csak feladatunk, kötelességünk is kiállni önökért, küzdeni a kárpátaljai magyar közösségért. Ez az elismerés nem más, mint a megmaradásért való közös kiállás jelképe, díja, a Kárpátalján élő magyarok és az anyaország közös erőfeszítéseinek elismerése. Mi egymás nélkül sikeresek és erősek nem lehetünk.

 – A helyzet úgy fest, hogy az országhatárok és a nemzet határa nem esik egybe, de csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki ebből a helyzetből – tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta: az elmúlt 10 évben bebizonyítottuk a szomszédainknak, hogy ha a náluk élő nemzetrészeknek jó, az nekik is jó. Azt szeretnénk, hogy a szomszédos országok a náluk élő magyarságra nem konfliktusforrásként, hanem erőforrásként, a két ország közötti kapocsként tekintsenek. A határok nem elválasztanak minket a szomszédoktól, hanem összekötnek velük.

Próbálunk lépésről lépésre mindent megtenni annak érdekében, hogy a magyar-ukrán kapcsolatokat jó irányba tereljük. Ukrajna minden nehéz pillanatban számíthatott Magyarország támogatására. Ma, amikor a világ váratlan kihívásokkal néz szembe, akkor is segítő kezet nyújtunk, és ma 22 kárpátaljai kórház számára 50 lélegeztetőgépet adtunk át. A kárpátaljai közösség mindenben számíthat az anyaország támogatására. Ezzel együtt a Rákóczi-főiskola is, aki a magyarság megmaradásának egyik legfontosabb bástyája. Ezért a magyar kormány a jövőben is minden lehetséges eszközzel támogatni fogja az intézmény működését – zárta szavait a magyar külügyminiszter.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This