Szili Katalin Kárpátalján járt

A XII. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia apropójára érkezett Beregszászba dr. Szili Katalin, Magyarország miniszterelnökségének megbízottja, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács elnöke június 2-án.

A Kárpátalja.ma szerkesztőségének adott interjújában elmondta, nagyon örül annak, hogy Beregszászban került megrendezésre az esemény, mivel így találkozhatott a kárpátaljai magyarság képviselőivel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Rákóczi-főiskola és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség vezetőivel, valamint Babják Zoltán polgármesterrel. Ittléte alatt a Beregszászi Magyar Konzulátusra is sikerült ellátogatnia.

Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével történt rövid találkozása alatt a miniszterelnöki megbízott tájékozódott a város költségvetése és a térség munkalehetőségei iránt.

A kárpátaljai magyar szervezetek vezetőivel történt egyeztetés során szó esett az utóbbi időben egyre növekvő magyarországi támogatásokról és azok visszhangjáról a kárpátaljai lakosság körében. Szili Katalin szerint példaértékű az az összefogás, ami az utóbbi időben a magyarság képviseleti szervei között történt, ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy Kárpátalja magyar érdekeit eredményesen tudja képviselni. Néhány héttel ezelőtt a miniszterelnöki megbízott Marosvásárhelyre látogatott, ahol örömmel tapasztalta, hogy a település lakói demokratikus keretek között megválasztott magyar polgármester-jelöltet indítottak a polgármester-választáson. Ezáltal lehetőséget adva Marosvásárhelynek, hogy magyar polgármestere legyen. Ilyen példaértékű összefogást tapasztalt Beregszászban is.

Szili Katalin végezetül reményét fejezte ki aziránt, hogy a kárpátaljai régió a gazdasági fellendülés útjára lép, ami biztosítja a megmaradás, gyarapodás és boldogulás lehetőségét.

Molnár Krisztina

Kárpátalja.ma