Szolgálat a nagyberegi roma közösségben
Galba Dávid lassan kilenc éve végez szolgálatot a helyi roma közösségben Nagyberegen.
A feladatra Tóth László, a Nagyberegi Református Gyülekezet lelkipásztora, a Beregi Református Egyházmegye esperese, a Nagyberegi Református Líceum lelkész-igazgatója kérte fel egy csütörtöki istentisztelet után.
– Tulajdonképpen kisegítőként szolgálok a cigány gyülekezetben. Ezt azt jelenti, hogy van egy épületünk a közösségben, ahol kisebb óvodás gyerekkel foglakozunk 3-6 éves korig, feladatom, hogy segítsem a foglalkoztató tanárt az ő munkájában, mivel ez vegyes korosztály, ezért amikor vezető tanár elviszi az iskolába készülőket külön foglalkozásra, akkor az én feladatom, hogy addig a kisebb gyerekekkel foglalkozzam. Ezen kívül a napi élelmiszert viszem minden reggel a konyhára.
Emellett az iskolában működik két kisegítő napközi: egy alsó tagozatos és egy felső tagozatos. Alsó tagozatos napköziben már nem tudok részt venni szeptembertől, de a felső tagozatos napköziben maradtam segítőnek.
Ezen kívül családlátogatást végzek a cigány gyülekezetben. Elsősorban idős betegeket szoktam meglátogatni, de azon óvodás és iskolás gyerekeket is, illetve szülőket, akik nem rendszeresen engedik a gyerekeket az intézményekbe. Emellett ügyesbajos dolgokat, panaszokat igyekszem elintézni, kezelni, hogy tanárainknak ne kelljen ezzel foglalkozni, hanem a tanításra és a gyerekekre tudjanak összpontosítani.
A családorvossal is folyamatosan tartom a kapcsolatot, évek óta szívügyem, hogy a gyerekek megkapják a kötelező oltásokat. Mind ezek mellett a helyi középiskolával, a polgármesteri hivatallal és a szociális osztállyal is együtt működök, mert közös a célunk, a nehéz helyzetben lévő emberek minden napjait könnyebbé tenni, a gyerekeket iskolába járatni, mert ez az egyetlen mód és kiút a nehézségből, amelyben ezek a gyermekek vannak – osztotta meg velünk gondolatait szolgálatával kapcsolatban Galba Dávid.
Mint tőle megtudtuk az iskolán és az óvodán kívül ifjúsági óra is van a fiataloknak heti egyszer, valamint Tóth László vasárnaponként istentiszteletet tart a közösségben. Lehetőség van felnőtt konfirmációra, bibliaórai alkalmakon való részvételre.
Szeptember 2-án ellátogatott a NEEKA humanitárius szervezet a Nagyberegi Református Cigányközösségbe.
Galba Dávid elmondta, hogy a szervezettel tavaly lépett kapcsolatba, amikor egy olyan problémával találkoztak, hogy meghalt egy sokgyermekes édesanya, és az édesapa nem rendelkezett semmilyen hivatalos papírral, így a gyerekeknek nem volt gyámja. Ekkor a helyi polgármesternek, Urszta Jánosnak és a szociális osztályának köszönhetően közösen megtalálták ezt a szervezetet. A szervezet rendelkezik ügyvéddel, így segítettek végigvinni a folyamatot, hogy minden hivatalos dokumentum elkészüljön.
A szervezet most ismét felvette a kapcsolatot Dáviddal. Ismét segíteni szeretnének azoknak az embereknek, akiknek nincs semmilyen iratuk. Ez a szolgáltatás teljesen ingyenesen.
Dávid elmondta, hogy több olyan szemály is van, akik nem rendelkeznek papírokkal, olykor gyermekek is. Eddig 5 személy jelezte igényét. A szervezet jogászai segítenek a jogi kérdésekben, Dávid pedig tartja a kapcsolatot az igénylővel, igény szerint az utaztatásban is segít, hisz mint mondta, nem kevés utánajárás és sok idő, míg elkészülnek a hivatalos dokumentumok.
A NEEKA szervezet nem érkezett üres kézzel Nagyberegre. A helyi közösség kapott élelmiszercsomagot, valamint 50 darab iskolatáskával ajándékozta meg a kisebbeket.
A találkozó végén további együttműködésben állapodtak meg.
Dávid elmondta, hogy terveik között szerepel a beregújfalui cigány közösség felkeresése, hiszen ott is szükség van a segítségre.
Fontosnak tartom azt, hogy a cigány közösséget ebben is felzárkóztassuk, és ezen a téren is minden lehetőséget megadjunk nekik – mondta el Galba Dávid.
Köszönöm az interjút. További sok sikert és kitartást kívánok szolgálatodhoz!
