Talán most tényleg eltörlik az óraátállítást – Kárpátalja kivétel lehet

Átállítsuk vagy ne állítsuk? Évek óta próbálják eldönteni a kérdést Ukrajnában. Eddig sikertelenül. A parlament már 2012-ben is határozott az óraátállítás eltörléséről, ám egy hónappal később visszavonták döntésüket a honatyák. 2019-ben az akkori gazdaságfejlesztési, kereskedelmi és mezőgazdasági miniszterhelyettes jelentette be, hogy az adott év novemberétől a téli időszámítás marad érvényben az országban. A változtatás mégsem valósult meg.

Most az Ukrán Legfelsőbb Tanács gazdaságfejlesztési bizottsága ismét egy olyan törvénytervezet elfogadását javasolja, amely eltörölné a téli és nyári időszámításra történő átállást. Ruszlan Sztefancsuk, a tanács első alelnöke szerint ugyanakkor néhány régió – köztük Kárpátalja – kivételt képezhet a szabályozás alól. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy egyes megyékben úgynevezett regionális munkaidőt vezetnének be.

A politikus szerint erre azért van szükség, mivel Luhanszk, Harkiv megye, a Donyecki terület egy része, valamint Kárpátalja is más időzónába esik. Sztefancsuk kiemelte, hogy az óraátállítás már régóta veszteséges a gazdaság számára, továbbá az emberek bioritmusát is felborítja.

Kárpátalja.ma